Nincs több határidő

John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön megerősítette, hogy az iráni atomprogramról az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország küldöttségei, illetve az iráni delegáció között folyó tárgyalások meghosszabbítása nincs napirenden Bécsben, a nagyhatalmak egységesek abban, hogy a határidőig megegyezésre kell jutni.
„Nem tárgyalunk meghosszabbításról, a megegyezés sikere érdekében tárgyalunk" - mondta az amerikai diplomácia vezetője Párizsban, francia kollégájával, Laurent Fabiusszal folytatott megbeszélésé után.

Kerry délután továbbindult az osztrák fővárosba, ahol kedden ültek ismét tárgyalóasztalhoz a felek, hogy november 24-ig megpróbálják tető alá hozni az iráni atomprogramról szóló végleges megállapodást. Az amerikai külügyminiszter azt jelezte: a hat nagyhatalom egységes abban, hogy megegyezésre kell jutni, de nem akármilyen megegyezésre. Kerry elmondta, hogy Washington és Párizs teljes egyetértésben van az atomprogramot illetően, s minden erejével azon fog dolgozni, hogy megszülessen a megállapodás november 24-ig. „Szeretnénk megállapodni Iránnal a nukleáris kérdésekről, és a megállapodás, a lényeget illetően, igent mond a polgári nukleáris programra, viszont nemet az atombombára" - erősítette meg Laurent Fabius.

A francia külügyminiszter szerint a hatok és Irán között még vannak jelentős nézeteltérések. „Reméljük, hogy csökkeni fognak (a nézeteltérések), ez nagy mértékben Irán magatartásán fog múlni" - tette hozzá a francia diplomácia vezetője, de nem pontosította, hogy milyen nézeteltérésekre utal.

A bécsi tárgyalások egyik fő témája az, hogy Teherán fenntarthatja-e az urándúsítási programját. A nagyhatalmak és Izrael 2002 óta azzal vádolják Teheránt, hogy békés célú nukleáris tevékenységének leple alatt atomfegyver előállítására törekszik. A gyanú eloszlatása érdekében ezért azt kérik Teherántól, hogy csökkentse centrifugái és a dúsított urán mennyiségét, a nyugati országok által korábban az iszlám köztársasággal szemben bevezetett gazdasági szankciók feloldásáért cserébe.

Ali Akbar Szálehi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője már előzetesen jelezte, hogy hazája nem kíván több olyan pontban sem engedni, amelyet a Hatok néven emlegetett országcsoport lényegesnek tekint, s ezzel valószínűtlenné tette egy gyors megegyezés lehetőségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.