Nincs megállapodás a görög adósságról

Nem született megállapodás a görög adósságválság ügyében az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek csütörtöki luxembourgi tanácskozásán - közölte Valdis Dombrovskis, az euró ügyeiért felelős európai bizottsági alelnök.

Twitter-bejegyzésében Dombrovskis hozzátette: a megállapodás elmaradása "erős jelzés" Görögország számára, hogy vegye komolyan a tárgyalásokat. Az Eurogroup, az eurózóna pénzügyminisztereinek testülete bármely pillanatban kész újra összeülni Dombrovskis szerint.

A testület elnöke, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter az ülés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, a megállapodás még nincs a láthatáron, de elérése így is elképzelhető a június végi határidő lejárta előtt, ha a görög fél megfelelő elképzelésekkel áll elő. Igaz, már csak nagyon kevés idő maradt - jegyezte meg.

A fiaskó nyománDonald Tusk, az EU-országok állam-, illetve kormányfői testületének az elnöke hétfő estére összehívta az euróövezeti országok csúcsvezetőinek tanácskozását. „Ideje, hogy sürgősen a legmagasabb politikai szinten vitassuk meg Görögország helyzetét" - állapította meg Tusk.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a csütörtöki Eurogroup-értekezlet utáni sajtótájékoztatón reményének adott hangot, hogy a görög vezetés a következő napokat felhasználja a megállapodáshoz szükséges, hiteles intézkedések elhatározására.

Görögországnak június 30-án - tehát a mostani mentőcsomag lejártakor - mintegy 1,6 milliárd eurós törlesztési kötelezettsége válik esedékessé. Megállapodás hiányában az ország fizetésképtelenné válhat, ami megkérdőjelezné eurózóna-tagságának - sőt, talán EU-tagságának is - a fenntarthatóságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.