Nincs egyezség a szíriai tűzszünetről

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a G20-csúcstalálkozónak otthont adó Hangcsouban tárgyalt, de nem tudott áttörést elérni és megállapodni Szíria ügyében - közölte egy magas rangú amerikai tisztviselő. Az oroszok szerint az amerikaiak túloznak. 

Továbbra is nézetkülönbség van a két fél között - írja a Reuters az amerikai külügyminisztérium egy magas rangú tisztviselőjére hivatkozva.  

A Reuters beszámolója szerint a Kerry-Lavrov találkozó után Barack Obama amerikai elnök is informális találkozó keretében tárgyalt Valgyimir Putyin orosz elnökkel, a fő téma Szíria és Ukrajna helyzete. Amerikai tisztviselők szerint a tárgyalás a vártnál  jobban sikerült, sikerült előrelépést elérni, de konkrétumokat nem árult el. Az már kiderült, a két elnök mintegy 90 percen át értekezett egymással, és noha konkrét megállapodás nem született, ehhez szükséges lépéseket tettek.

Eközben az orosz külügyminisztérium egy meg nem nevezett munkatársa közölte, "nincs semmi alapja az amerikaiak által kiadott drámai hangvételű nyilatkozatoknak", mint mondta, a tárgyalások folytatódnak.

Robbantások rázták meg a kormányerőkés kurdok által ellenőrzés alatt tartott területeket

Öt robbantás történt Tartuszban és Homszban a kormányzati épületeknél, és egy út mentén, Damaszkusz külvárosában, valamint egy a kurdok által ellenőrzött városban, Haszakában. Egyelőre nem tudni, a különböző helyeken történő pokolgépes merényletek közt van-e bármilyen kapcsolat.

Senki sem vállalta a felelősséget a helyi idő szerint reggel 8 és 9 közt történő robbantások miatt. 

Homsz egyik egészségügyi tisztviselője közölte, a katonai ellenőrzőpontnál egy autóba rejtett pokolgép robbant, két ember meghalt, heten megsebesültek. A többi helyszínen elkövetett robbantások áldozatairól egyelőre nem érkeztek hírek 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.