Nigériába hívták a pápát

Hivatalos vatikáni bejelentés és időpont még nincs, de Goodluck Jonathan nigériai elnök már kész tényként tett bejelentést arról, hogy a katolikus egyházfő, Ferenc pápa ellátogat a közép-afrikai országba. Jonathant szombaton fogadta a katolikus egyházfő a Vatikánban. Tárgyalásaik fő témája a szegénység felszámolása és a vallásközi párbeszéd megteremtése volt.

Nigériában 170 millió ember él, körülbelül egyenlő számú keresztény és muzulmán. Az előbbiek közül 21 millióan katolikusok. Az időről időre fellángoló vallási konfliktusokban többnyire keresztények veszítik az életüket. Ők kedvelt célpontjaik Nigéria tálibjainak, a Boko Haram terrorszervezetnek is, amely miatt több szövetségi állapotban rendkívüli állapotot léptettek életbe.

Ami Ferencet illeti, a pápa idén a Szentföldre és Dél-Koreába látogat el, az elkövetkező években pedig a Fülöp-szigetekre és Srí Lankára is el akar menni. A katolikus egyházfőt tavaly szeptemberben Áder János magyar köztársasági elnök meghívta Magyarországra, és bár szerinte Ferenc el is fogadta a meghívást, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége viszont úgy értesült, hogy a katolikus egyházfő csak gondolkodik az utazáson, ígéretet nem tett a magyarországi látogatásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.