Nézeteltérések várják Obamát a Távol-Keleten

A tervekhez képest egy nappal később kezdődik Barack Obama ázsiai programja, amely az amerikai elnök beiktatása óta tett leghosszabb, és egyben legjelentősebb külföldi útja lesz. Az elnök, aki gyerekkorának egy részét Ázsiában töltötte, Alaszka érintésével pénteken ér Japánba, ahol azzal kell szembenéznie, hogy az USA legfőbb ázsiai szövetségese egyre többször mond ellent a Japán katonai biztonságát garantáló „nagy testvérnek”.

A szeptemberben megválasztott új japán kormány választási ígérete volt, hogy egyenlőbbé teszi a főleg védelmi politikára épülő japán-amerikai szövetséget. Hatojama Jukio japán miniszterelnök azt is kilátásba helyezte, hogy újratárgyalják a Japánban állomásozó, közel ötvenezres amerikai haderővel kapcsolatos kétoldalú megállapodást. Végül három évvel ezelőtt döntöttek arról, hogy a csendes-óceáni, Okinava-szigeten található bázisok egy részét az amerikai fennhatóságú Guamra telepítik, egy másik részének pedig új létesítményeket építenek. A költségek nagy részét Japánnak kellene állnia, de a Hatojama-kormány ezt, akárcsak az átcsoportosítás mértékét még egyszer átgondolná. A több mint fél évszázados amerikai jelenlétet amúgy is csak nagy nehézségek árán megélő okinavai lakosság Tokió álláspontja ismeretében vérszemet kapott, és a hétvégén húszezres tüntetéssel követelte, hogy az amerikai katonákat – a Japánban állomásozó haderő felét - kivonják a területről.

A legutolsó információk szerint a katonai bázisok kérdését azonban csak érintve tárgyalják majd a felek Tokióban, de Afganisztánról és a koppenhágai klímacsúcs előkészületeiről biztosan szót ejtenek majd. A japánok egyébként épp a héten jelentették be, hogy ötmilliárd dollárnyi segéllyel járulnak hozzá az afgán újjáépítéshez. Obama Ázsia-politikáját körvonalazó, nagyobb beszédet is tart a japán fővárosban, ahonnan Szingapúrba, az Ázsiai–Csendes Óceáni Együttműködési Fórum (APEC) és a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóira utazik tovább.

Utóbbi érdekessége, hogy ez lesz az első alkalom, hogy amerikai elnök az ASEAN- társulással találkozik, ahol minden bizonnyal a szabadkereskedelmi kérdések lesznek majd előtérben. Ennek kapcsán négy évtized után először kerül sor arra, hogy az USA és Mianmar vezetője találkozzanak. Ez azért jelentős, mivel Obama elődeihez képest békülékenyebb hangnemben szól a dél-kelet ázsiai ország katonai vezetéséhez, az amerikai kormányzat pedig megpróbálja elérni, hogy a jövő évi mianmari választásokat demokratikus keretek között tartsák.

Obama Szingapúrban még az orosz és az indonéz elnökkel tárgyal, majd Kínába látogat, ahol Peking mellett Sanghajban is tiszteletét teszi. Sanghajban lakik az amerikai elnök féltestvére, Washington azonban eddig nem kommentálta, hogy az Obamák találkoznak-e. A kínai fővárosba először látogató amerikai vezető a hivatalos programba iktatott városnézésen túl világgazdasági, árfolyam-politikai és a klímaváltozással kapcsolatos tennivalókat vethet fel, illetve érintheti az emberi jogok kérdését is. Utóbbival kapcsolatban az USA elnöke kilátásba helyezheti Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnöknél, hogy a jövőben hajlandó fogadni a Dalai Lámát. Ezt valószínűleg nem fogadják majd túl nagy örömmel Kínában, azt azonban igen, hogy Obama minden bizonnyal elismeri, hogy Kína a világgazdasági válságot leküzdve a leggyorsabban állt növekedési pályára.

Obama nyolcnapos ázsiai útját Szöulban zárja, ahol megköszönheti, hogy Dél-Korea nemrég úgy döntött, hogy 2007 után ismét részt vesz az afganisztáni katonai misszióban. Ugyanott szó esik majd Észak-Koreáról és a hatoldalú tárgyalások újraindításáról, valamint az USA és Dél-Korea közötti, szabadkereskedelmi megállapodás küszöbön álló ratifikálásáról is. A Fehér Ház szerint egyébként a négy országot felölelő út legfontosabb üzenete az, hogy az USA nem csak megfigyelője, hanem továbbra is fontos részese akar maradni az Ázsia jövőjét meghatározó folyamatoknak.

 

A jelenlegi amerikai elnöknek Ázsiában is nagy kultusza van - Obama-bábu és gyártója Hong-Kong-ban
Howard Cheung, CEO of toy maker DiD Corporation, displays a 12-inch action figure of U.S. President Barack Obama at the corporation's offices in Hong Kong January 26, 2009. Obama, the first political figure for the Hong Kong company, costs $59.99. The toy maker says they have sold over 10,000 units worldwide since the end of September 2008. REUTERS/Garrige Ho (CHINA)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.