Netanjahu békülne Szíriával

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte a vasárnapi kormányülésen, hogy véget akar vetni a Szíriával folytatott nyilatkozatháborúnak, és országa nyitott a béketárgyalásokra régi ellenségével.

A több mint hatvan éve egymással hivatalosan hadban álló két ország vezető tisztségviselői révén számos fenyegetést intézett a másikhoz az elmúlt héten, ami miatt félő, hogy elmérgesedik a viszony közöttük.

"Izrael békemegállapodást akar kötni minden szomszédjával. Kötöttünk már Egyiptommal és Jordániával, és hasonlót akarunk kötni a palesztinokkal és Szíriával is. Remélem, most már nagyon hamar megkezdődhetnek a felújított tárgyalások a palesztinokkal, és készek vagyunk felújítani a folyamatot a szíriaiakkal is" - mondta a kormányfő.

Bassár el-Aszad szíriai elnök azzal vádolta meg Izraelt, hogy nem akar békét kötni. Külügyminisztere, Valíd Muallem pedig szerdán figyelmeztette Izraelt: ne fontolgasson semmiféle, Szíria elleni haditervet, mert egy ilyen (izraeli-szíriai) konfliktus "általános háborúba" torkollna, izraeli városok kerülnének tűz alá. Muallem Ehud Barak izraeli védelmi miniszter korábbi kijelentésére reagált: ő ugyanis azt mondta: "ha nem lesz békemegállapodás Szíriával, katonai konfliktus törhet ki, s az totális háborúhoz vezethet".

Muallem szavaira válaszul Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter csütörtökön azt hangoztatta, hogy Aszad "elveszíti a háborút és a hatalmát is", ha katonai konfliktust provokál ki Izraellel. "Aszadnak szóló üzenetünk legyen világos: nemcsak a következő háborút veszíted el, hanem a hatalmat is, te és a családod" - mondta Liberman a közrádióban. Aszadot "nem érdeklik az emberi életek, a humanista értékek, csak a hatalom" - tette hozzá.

Netanjahu már csütörtökön megpróbálta csitítani a kedélyeket, s azt mondta: Izrael hajlandó folytatni közvetítők útján a tavalyelőtt megkezdett, de bő egy éve félbeszakadt béketárgyalásokat. Kész előfeltételek nélkül bárhol tárgyalni Szíriával, és ehhez "nem zárja ki egy harmadik, pártatlan szereplő segítségét" - tette hozzá, megismételve azt, amit már többször elmondott.

Szíria és Izrael 2008 májusában kezdett egymással béketárgyalásokat török közvetítéssel. Az egyeztetések azonban megszakadtak, miután az izraeli haderő 2008 decemberében offenzívát indított a Hamász iszlamista mozgalom ellenőrzése alatt álló Gázai övezetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.