Netanjahu: Irán közelebb került az atombomba elkészítéséhez

Az izraeli kormányfő szerint a teheráni vezetés által nemrég üzembe helyezett új centrifugák harmadával lerövidítik egy nukleáris fegyver előállításához szükséges időt.

Miközben Irán és a világ vezető hatalmai új tárgyalásukra készülnek, amely csökkentheti egy közel-keleti háború esélyét, Teherán januárban bejelentette, hogy urándúsító programja keretében új centrifugákat helyez üzembe.

A lépés újra rávilágít, hogy a nukleáris programját békés célúnak mondó Irán szembeszegül az urándúsítási munkálatainak visszafogását sürgető nemzetközi közösséggel, amely attól tart, hogy az előállított anyag atombomba létrehozására is alkalmas.

Amerikai zsidó vezetők előtt Benjámin Netanjahu hétfőn Jeruzsálemben azt mondta: Irán "nukleáris fegyverprogramja töretlenül halad előre (...) én meghúztam egy vonalat az ENSZ-ben, amikor utoljára ott voltam" - emlékeztetett a kormányfő, hozzátéve, hogy amit Irán most tesz, azzal "lerövidíti azt az időt, amely alatt átlépheti azt a vonalat".

Az ENSZ Közgyűlésében tavaly szeptemberben mondott beszédében Netanjahu 2013 nyarát nevezte meg időpontként, amikorra Irán már elegendő dúsított uránnal rendelkezhet egy atombomba létrehozásához.

A januárban újraválasztott izraeli kormányfő hétfőn azt is mondta, hogy a nagyhatalmaknak növelniük kell a Teheránra gyakorolt nyomást "a béke és a biztonság érdekében".

"Önöknek fokozniuk kell a szankciókat, az irániaknak pedig tudomására kell hozni, hogy ha a szankciók és a diplomácia eszközei kudarcot vallanak, tényleges katonai fenyegetéssel kell számolniuk. Ez a lényeg. Semmi más nem vezet eredményre, s ez (a lehetőség) egyre közelebb kerül" - fejtegette Netanjahu néhány héttel Barack Obama amerikai elnök tavaszra tervezett közel-keleti látogatása előtt.

Jeruzsálemi jelentésében ugyanakkor a Reuters megemlíti, diplomaták tudomása szerint Irán újból hozzálátott a birtokában lévő magasan dúsított urán egy kis részének atomerőművi üzemanyaggá alakításához, csökkentve ezzel valamelyest fegyver célú uránkészletének felhalmozási ütemét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.