Népszavazással döntenének a bősiek a menekülttáborról

Népszavazáson akarják elutasítani a csallóközi Bős lakói, hogy a szlovák kormány újranyissa a 2009-ben bezárt menekülttábort, és ott helyezze el azt az 500 illegális bevándorlót, akinek ideiglenes befogadásáról kedden írt alá megállapodást a szlovák és az osztrák belügyminiszter.
Robert Kalinák és Johanna Mikl-Leitner a hónap elején állapodott meg arról, hogy Szlovákia ideiglenesen ötszáz embert fogad be az ausztriai traiskircheni menekülttáborból, és az erről szóló megállapodást kedden Bécsben írták alá. A dokumentum szerint még júliusban ötven, augusztusban kétszáz, szeptemberben pedig további kétszázötven illegális bevándorlót helyeznek át Bősre.

A bősi menekülttábor újranyitásáról szóló hírek még hivatalossá válásuk előtt komoly tiltakozáshullámot váltottak ki a helyiek és a többi környékbeli település lakói között. A tiltakozás egy petícióval indult, majd miután azt több mint háromezren aláírták, a település önkormányzata a petíciós bizottság kezdeményezésére augusztus másodikára népszavazást írt ki a tábor újranyitásának elutasítására.
"Sajnos tisztában vagyunk vele, hogy a szlovák kormánynak nem kell figyelembe vennie a népszavazás eredményét, de egy esetleges békés tüntetés mellett ez az egyedüli lehetőségünk arra, hogy kinyilvánítsuk az akaratunkat" - mondta az MTI-nek Jakus Zoltán, a menekülttábor újranyitását ellenző petíciós bizottság elnöke.

Hozzátette: fenntartásaik megalapozottak, mivel a menekülttábor korábbi működése idején az ott lakókkal több probléma és konfliktus is akadt, és gondnak tartják az elhelyezendők magas számát is, mivel úgy vélik, hogy az ötszáz idegen komoly negatív befolyással lenne az ötezres település életére.

Elhibázott lépésnek tartja a döntést Bős polgármestere, Fenes Iván is, aki úgy véli, tekintettel a múltbéli tapasztalatokra, a helyiek fenntartásai a tábor újranyitásával szemben jogosak. Az MTI-nek elmondta, furcsának tartja, hogy a település önkormányzatát eddig hivatalosan a bevándorlók érkezésének időpontjáról sem értesítették, és azok számáról is csak a médiából értesültek. Hozzátette: legalábbis kérdéses, hogy a népszavazás eredményét mennyire veszi majd figyelembe a szlovák kormány, az önkormányzat azonban ettől függetlenül továbbra is minden rendelkezésére álló jogi eszközzel tiltakozni fog a tábor megnyitása ellen.

A bősi menekülttábor újranyitása miatt már korábban tiltakozását fejezte ki a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP), amely közleményben kért garanciát a szlovák kormánytól arra, hogy a belügyi tárca szavatolni fogja a bősiek biztonságát. A befogadásáról szóló megállapodás aláírására reagálva Berényi József, az MKP elnöke az MTI-nek elmondta: továbbra is kiállnak a helyi lakosok mellett, és érthetetlennek tartják azt is, hogy a szlovák kormány miért a bősi menekülttábor újranyitásával akarja megoldani az illegális bevándorlók elhelyezésének kérdését, amikor a működő szlovákiai menekülttáborok nagy része csaknem üres.

"A homonnai (Humenné) táborban több mint ötszáz szabad férőhely van, és mégsem oda akarják elhelyezni ezeket a migránsokat" - mondta Berényi, hozzátéve: nem tartják igazságosnak, hogy a menekültek elhelyezésére használt létesítmények java részét magyarok lakta területekre telepítették és telepítik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.