Népirtással vádolják Spanyolországban a volt kínai államfőt

Jiang Zemin mellett érvényben maradt a letartóztatási parancs a nyolcvanas-kilencvenes évek emblematikus miniszterelnöke, Li Peng ellen is.

Kedden a spanyol Nemzeti Törvényszék megerősítette, hogy érvényben van az a letartóztatási parancs, amelyet Kína öt korábbi vezetője, köztük Jiang Zemin volt elnök, párfőtitkár, valamint Li Peng, a nyolcvanas és a kilencvenes évek emblematikus miniszterelnöke ellen adtak ki Tibetben végrehajtott népirtás vádjával.

A spanyol jogrendszer – miként ezt annak idején Augusto Pinochet chilei diktátor nagy-britanniai feltartóztatása is mutatta – elismeri az univerzális igazságszolgáltatás elvét, vagyis hogy népirtással gyanúsított személyeket a saját országukon kívül is bíróság elé lehet állítani  Az országos jelentőségű ügyek mellett Spanyolországban ezek is a Nemzeti Törvényszék hatáskörébe tartoznak.

A tibeti népirtás ügyét először a barcelonai Tibeti Támogatási Bizottság és más szolidaritási csoportok vitték a spanyol bíróság elé. Állításuk szerint a pekingi központi vezetés hosszú éveken át hozott népirtás vádját kimerítő intézkedéseket Tibetben, ahol rendkívüli állapotot hirdettek ki, korlátozták a vallásgyakorlást, ellenzékieket tartóztattak le és kínoztak meg, amivel párhuzamosan hanokat telepítettek be. Júniusban a vezető bíró elutasította a vádemelést Hu Jintao ellen, aki a tavaly novemberi pártkongresszusig tíz éven át állt a Kínai Kommunista Párt élén, ám a Tibeti Támogatási Bizottság fellebbezett, és október 10-én újra kezdődött a tárgyalás. A spanyol nemzeti bíróság mostani döntésekor arra hivatkozott, hogy a pert egy spanyol állampolgár – Thubten Wangchen, a Tibeti Támogatási Bizottság elnöke – indította, ezért a bíróságnak joga állást van foglalni az ügyben. A határozat szerint a bíróságnak joga van kihallgatni az öt vádlottat, már csak azért is, mert a kínai hatóságok nem voltak hajlandóak vizsgálatot indítani, a spanyol joghatóságnak pedig csak korlátozott vizsgálati lehetőségei vannak egy külföldi országban.

A vádemelési indítványt és a pert Peking koholmánynak minősítette és a belügyekbe való beavatkozásnak tartja. Az El País kommentárja szerint a Nemzeti Törvényszék keddi döntése még akadályokat gördíthet a két ország együttműködése elé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.