Neonácik vigyáznak a vonatozók biztonságára

Egyre nagyobb teret nyernek maguknak a neonácik Szlovákiában. Hétfőtől egy cseh lap szellőztette meg, hogy a Marián Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) emberei vigyáznak a vonatozók biztonságára.

„Az állam nem képes megvédeni a rendes embereket. Amíg nem történik ezen a téren változás, addig nekünk magunknak kell eljárnunk” – mondta Marián Kotleba a cseh Právo című baloldali lapnak. A besztercebányai megyeelnök politikai tömörülése, a Mi Szlovákiánk Néppárt márciusban bejutott a szlovák parlamentbe.

Az Új Szó azt írja, hogy a megyei vezetés kikérte a szlovák vasutaktól a legkockázatosabbnak tartott utasszállító szerelvények jegyzékét, és saját polgárőreit küldte ezekre a vonatokra. Általában három nagydarab férfi vigyáz a rendre a vonatokon, akik mindig menetjeggyel utaznak. Ha problémát látnak, „a törvény keretei között” próbálják azt elhárítani.

„A rendőrségtől is azt kérjük, hogy növelje járőrei számát a vonatokon” – nyilatkozta Kotleba. A megyeelnök nem zárta ki, hogy a vasúti járőrök az első lépést jelentik egy polgárőrség létrehozásához, amely egyébként is szerepel a pártja programjában. A párt szerint a polgárőröket ott kellene bevetni, ahol a rendőrség kudarcot vallott.

Erre azonban jelenleg semmi esély nincs. Szlovákiában ugyanis törvény tiltja a civil félkatonai alakulatok létrehozását. A polgárőrség csak addig működhet, amíg nincs felfegyverkezve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.