Nemzetközi vizsgálat a koszovói szervkereskedelem ügyében

John Clint Williamson amerikai ügyészt bízták meg annak a csoportnak a vezetésével, amelynek feladata kivizsgálni visszamenőleg azokat a vádakat, hogy Hashim Thacinak, a koszovói felszabadító hadsereg egykori főparancsnokának tudtával az 1998-99-es koszovói háború idején civilek szerveivel kereskedtek.

Az ENSZ missziója már 2003-ban értesült ilyen állításokról, majd az Európa Tanács múlt évi jelentésében - elsősorban szerb és orosz nyomásra – meg is fogalmazódott: nem zárható ki, hogy az albán határnál fenntartott  fogolytáborokban megölt civilek szerveit a fekete piacon értékesítették. Thaci, a Koszovói Köztársaság jelenlegi miniszterelnöke cáfolja a vádat, s kijelentette, hogy kész együttműködni a vizsgálattal. Williamsonnak nem ismeretlen a terep, ő volt az ENSZ igazgatása alá tartozó Koszovó igazságügyi részlegének a vezetője 2001-2002-ben. Carla del Ponte, aki a Hágai Nemzetközi Büntető Bíróságon az egykori Jugoszlávia ügyeiben a vezető ügyész volt, 2008 áprilisában közzétett emlékirataiban azt állította, hogy mintegy 300 szerb és más szláv nemzetiségű hadifoglyot vittek albán börtönökbe, s a sebészek által kioperált szerveiket a tiranai repülőtérről külföldi kórházaknak szállították.

(AP)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.