Nemzetközi fegyvercsempész-hálózatot lepleztek le Franciaországban

Egy összehangolt és kiterjedt akcióban 38 embert vettek őrizetbe.

A banda balkáni országokból szerezte be a fegyvereket - közölte a francia csendőrség. Közleménye szerint a nemzetközi hálózat 2009 óta több száz katonai fegyvert, lőszert és fegyveralkatrészt csempészett Franciaországba.

A banda feltételezett tagjainak elfogását a kelet-franciaországi Reims csendőrsége irányította: háromszáz rendőr egyszerre csapott le a hálózat feltételezett tagjaira mintegy húsz helyen, a párizsi régión kívül Korzika szigetén, az ország középső és déli részén, valamint a tengerentúli megyékben. A házkutatások jelenleg is folynak.   

A nyomozás azt követően indult meg, hogy 2012. február 14-én egy lopás miatt elrendelt házkutatás során a rendőrök húsz katonai fegyvert és mintegy ezer lőszert találtak egy kelet-franciaországi, Haut-Marne megyében élő férfi lakásán. Az első vizsgálatok egy szlovák hálózatra irányították rá a csendőrök figyelmét. Először olyan embereket sikerült azonosítani, akik a szlovák bandától vásároltak fegyvereket, de közben egy másik, a balkáni országokból csempésző hálózatot is sikerült leleplezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.