Nemzetközi vizsgálatra szólítanak a Rózsa Flores-ügyben

A „terrorizmusper" Bolíviából Brazíliába szökött korábbi ügyésze, Marcelo  Soza  televíziós interjújában azt állította, hogy „a jogi garanciák hiánya miatt"  nemzetközi fórumnak kell vizsgálnia a 2009-ben lelőtt Rózsa Flores Eduardo nevével elhíresült ügyet.
A volt ügyész hat hónappal Brazíliába szökését követően kedden reggel a  Canal  A boliviai televíziónak adott hosszabb interjút – jelentette a La Razón internetes kiadása.  Az időpont nem  véletlen, a hírek szerint  a brazíliai Menekültügyi Országos Bizottság (Conare) hétfőn egy évvel meghosszabbította  Sozának az eredetileg 180 napra adott ideiglenes menekült státuszt.

Soza kiadatását hiába kérte a bolíviai hatóságok, amelyek köztörvényes bűnökkel,  a megbízatása feladásával,  hatalommal való visszaéléssel – a perben gyanúsítottként szereplő személyek közül néhánynak a megzsarolásával – vádolták meg. A per volt ügyésze márciusban arra hivatkozva kért menedékjogot Brazíliától, hogy politikai üldöztetés áldozata lett, pedig mindvégig csak a kormány utasításait hajtotta végre, így követett  el más belügyes alkalmazottak nyomására  szabálytalanságokat is az öt éve húzódó, 2009 áprilisa óta tartó perben.

Most az interjúban Soza azt állította, hogy a Bolíviában ellene indított eljárással éppen az elkövetett szabálytalanságokat szerette volna a kormányzat eltussolni. „Bolíviában sajnos nem léteznek a jogi garanciák, az igazságügy, a bíróságok, bizonyos esetekben a politikai hatalomnak engedelmeskednek". A nyomozáskor és  a tárgyalás során is nyomás nehezedett rá a kormány részéről, de emiatt nem tehetett feljelentést, amíg Bolíviában volt.  Most szabadon beszélhet, így kimondhatja, hogy a Santa Cruz-i Las Americas szállodában kivégzés történt, ahol három külföldi vesztette életét. „Ez gyilkosság, mészárlás volt" – mondta televíziós interjúban.

2009. április 16-án a szállodában a bolíviai-magyar-horvát állampolgár Rózsa Flores Eduardót, a romániai születésű Magyarosi Árpádot és az ír Michael Dwyert  lőtték le a kommandósok, s az akció két túlélőjét, Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát Mario Tadicot kínzás után őrizetbe vették.  Az terrorizmusperben összesen 38 személy ellen emeltek vádat, közülük többen is külföldre szöktek. A bolíviai hatóság szerint a Santa Cruz tartomány szeparatistái által felbérelt külföldi  csoport egyebek között Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.

Soza ezúttal is hangoztatta, hogy a terrorizmus ügy szálai Raúl Garcia Linerának, a jelenlegi alelnök, Álvaro Garcia Linera testvérének a kezében futottak össze. A cél valójában nem az ügy kivizsgálása volt, hanem a Santa Cruz tartomány politikai vezetőinek „lefejezése". Ilyen körülmények között Soza csak  egy nemzetközi vizsgálat garantálhatja, hogy a per ne legyen részrehajló, hogy valóban kiderüljön, mi is történt és megállapítsák a felelősséget. Azzal mentegette magát, hogy a bizonyítékokat a rendőrség adta át, mivel ő nem volt jelen a hotelbeli eseményen.  Nem tartja kizártnak, hogy néhány bizonyíték hamis volt. Ezeket a is külföldön kellene leellenőrizni, mert Bolíviában nincsenek meg a jogi garanciák – ismételte meg a per egykori fővádlója..

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.