Németországban a kristályéjszakára emlékeznek

Az államfő egy zsinagógánál koszorúzott, Berlinben önkéntesek tisztogatták a botlatóköveket, több üzlet kirakatát pedig fóliával borították be.

Szombaton folytatódtak a megemlékezések Németországban a 75 évvel ezelőtti antiszemita pogromsorozatról, a kristályéjszakáról.

Joachim Gauck meglátogatta a brandenburgi Eberswalde település zsinagógáját, amelyet a kristályéjszakán elpusztítottak a nácik. Az államelnök Stephan Kramerrel, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZJD) főtitkárával koszorút helyezett el a zsinagógánál a pogrom áldozataira emlékezve.

Berlinben számos üzlet kirakatát fóliával borították be, amely olyan hatást kelt, mintha betörték volna a kirakatüveget. A fővárosban a szombati nap folyamán számos önkéntes gyűlt össze, hogy megtisztítsa a zsidóüldözések áldozatainak nevét megörökítő utcaköveket, az úgynevezett botlatóköveket. A nácik által meggyilkolt zsidók egykori lakhelyei elé, a járdába süllyesztve elhelyezett, macskakőre erősített réztáblák több mint 500 német településen, valamint Európa számos más országában, köztük Magyarországon állítanak emléket az áldozatoknak.

Többször előfordult már, hogy ismeretlenek megrongálták a botlatóköveket, ezt Joachim Gauck szombaton szégyenteljesnek nevezte. Hozzátette azt is, öröm az ürömben, hogy az ilyen esetek után mindig jelentkeznek olyanok, akik azonnal kifizetik a botlatókő helyreállítását.

A kristályéjszakán, 1938. november 9-én este, egy Párizsban dolgozó német diplomata meggyilkolása után felülről szervezett és a népharag spontán kitörésének beállított pogromok kezdődtek a náci Németországban és a birodalomhoz csatolt Ausztriában. A több napig tartó pogromsorozatban szétvertek és kiraboltak több ezer üzletet és megrongáltak nagyjából ezer zsinagógát és más zsidó vallási épületet. Több száz zsinagóga teljesen kiégett. A kristályéjszakának több mint száz zsidó esett áldozatul, 30 ezer férfit pedig koncentrációs táborokba hurcoltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.