Németországba menekítenék Timosenkót

Németország továbbra is kész fogadni a bebörtönzött volt ukrán miniszterelnököt gyógykezelésre - közölte Guido Westerwelle német külügyminiszter pénteken Kijevben, miután találkozott Viktor Janukovics ukrán elnökkel.

„Nyíltan megmondtam az államfőnek, hogy megkülönböztetett figyelemmel kísérjük Timosenko helyzetét” – jelentette ki a német diplomácia vezetője. Kifejtette, hogy továbbra is érvényben van az az ajánlat, hogy hajlandóak Németországban folytatni a bebörtönzött ellenzéki politikus gyógykezelését. "Ennek megoldásán tovább dolgozunk" - tette hozzá. Westerwelle nem árulta el, hogy milyen választ kapott Janukovicstól. Timosenko gyógykezelésének folytatása Németországban elegendő lenne-e ahhoz, hogy Berlin támogassa Ukrajna európai integrációs törekvéseit? - kérdezték a külügyminisztertől. Westerwelle erre azt válaszolta: „A helyzet nem könnyű, de készek vagyunk konstruktívan hozzáállni, hogy pozitív döntés születhessen.”

Westerwelle megérkezése utáni sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy Európában elfogadhatatlan a szelektív ítélkezés, beleértve a Timosenko elleni bűnvádi eljárásokat is. Mint fogalmazott, Ukrajna most válaszút előtt áll, és reméli, hogy az európai integráció mellett dönt.

Kijev szeretné, ha az EU novemberi vilniusi keleti partnerségi csúcsértekezletén aláírnák a szabadkereskedelmi megállapodást is tartalmazó társulási szerződést az unióval. Ez a kérdés volt a fő témája a német és az ukrán külügyminiszter közötti megbeszélésnek. A találkozó után Leonyid Kozsara, az ukrán diplomácia vezetője kijelentette: bízik abban, hogy Németország segít Ukrajnának a felkészülési folyamatban. Kifejtette, hogy tájékoztatta német kollégáját azokról az uniós feltételekről is, amelyekben Kijev még nem tudott előrelépni, és kérte Berlin segítségét. Westerwelle közölte, hogy találkozott az ukrán ellenzék képviselőivel is, akiket azonban nem nevezett meg. Annyit mondott, hogy első kézből értesült Ukrajna belpolitikai helyzetéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.