Németország hidegháborús módszereket vet be Ukrajna ellen

Egyre több európai politikus jelenti be, hogy bojkottálja a futball-Eb ukrajnai meccseit. Ukrajna reméli, hogy mindez csak „kacsa”, és Németország nem elevenít fel hidegháborús módszereket.

Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Viviane Reding, a Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke is bojkottálni fogja a futball-Eb ukrajnai mérkőzéseit. Reding szerint az ünneplés közben sem lehet szemet hunyni az emberi jogok megsértése felett, ezért nem fog elmenni az Eb megnyitójára.

Angela Merkel német kancellár ennek a lehetőségét már korábban bejelentette. Norbert Roettgen német környezetvédelmi miniszter azt is javasolta, hogy az egész német kormány maradjon távol a sporteseményről, amelyet Ukrajna közösen rendez Lengyelországgal. Roettgen szerint nem szabad hagyni, hogy az ukrán diktatúra az Eb-t a saját hasznára fordítsa.

Az ukrán külügyminisztérium minderre úgy reagált, hogy a Németországból érkező hírek csak „kacsák”. –Nem tudjuk elképzelni, hogy Németország politikai vezetői újraélesztenék a hidegháború módszereit, és hagynák, hogy a sportot ismét bekebelezze a politika –mondta Oleg Voloshin szóvivő.

Nemcsak a bajnokságot, hanem a május 11-ei kelet- és közép-európai államfők jaltai csúcstalálkozójáról is többen távol maradnak. Ausztria, Csehország, Németország, Szlovénia és Olaszország elnökei is mind visszamondták a részvételt.

Az európai vezetők látogatása azon múlik, mi lesz a sorsa Julia Timosenkónak. Az egykori ukrán kormányfő állítólag éhségsztrájkol, és nagyon beteg. Pénteken olyan képek láttak napvilágot, amelyen jól látszanak az állítólag börtönőrök okozta sebesülések. Az ukrán ügyészi hivatalban azonban elutasították Timosenko vádjait. Szerintük az ütésnyomok valamilyen tompa tárgytól származnak, semmiképpen sem abból, hogy az őrök gyomron vágták volna, ahogyan azt az egykori kormányfő állítja. Timosenko azon kérését is elutasították, hogy külföldön kezeltethesse hátfájását és gerincsérvét.

A szurkolók a rendőri brutalitástól tarthatnak

Nem csak a politikai bojkott fenyegeti a sportesemény megítélését. Az Amnesty International szerint az ukrán kormánynak sürgős rendőrségi reformokat kell kezdeményeznie még a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság előtt, különben az ukrajnai mérkőzésekre látogató szurkolók is veszélybe kerülnek "az ellenőrzés alól kicsúszott" ukrán rendőri erők részéről.

Az AI esettanulmányaiban bemutatott incidensek ugyanis bizonyítják, hogy a jelenlegi rendszer nagy mértékben teszi lehetővé a gyakorlatilag akadálytalan rendőri bűnözést Ukrajnában. Az Amnesty International szerint az ukrán nagyvárosokba érkező futballszurkolók "meglepődnének, ha tudnák, hogy e városok lakossága milyen mértékben ki van téve kínzásnak és egyéb jogsértéseknek a helyi rendőrség részéről". Mindazokat, akik kapcsolatba kerülnek a rendőrséggel Ukrajnában, emberi jogsértések egész sora fenyegeti, a rasszista megnyilvánulásoktól a kínzásig.

Ráadásul a rendőrségi bűnözés kivizsgálására hivatott ügyészek szoros személyes kapcsolatokat ápolnak magukkal a rendőrökkel. Ennek eredménye az, hogy az incidenseket egyáltalán semmilyen, vagy csak felületes ügyészi vizsgálatok követik - áll az AI hétfői londoni felhívásában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.