Németh Zsolt: időszerű a magyar-amerikai kapcsolatok áttekintése

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke időszerűnek tartja a magyar-amerikai kapcsolatok áttekintését, ezért meghívta a bizottság ülésére André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt. 
Németh Zsolt erről pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón beszélt. Mint mondta, a meghívása áll, és az amerikai ügyvivő jelezte: engedélyt kér a részvételre.

A külügyi bizottság vezetője beszámolt arról is, hogy André Goodfriend jelezte, mindenképpen szeretne találkozni vele, de ő bízik benne, hogy a bizottság vendége is lesz az amerikai diplomata a közeljövőben, és megvitathatják a két ország közötti kapcsolatokat, így a kitiltási ügy aktuális helyzetét is.

A beutazási tilalom által érintettekkel kapcsolatos kérdésre Németh Zsolt azt mondta, ő is csak Vida Ildikó NAV-elnök nyilatkozatára tud támaszkodni.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kitért a magyar-román kapcsolatokra is, és hangsúlyozta, hogy Magyarország a régiók Európája mellett áll ki, és mind az unióban, mind pedig az Európa Tanácsban ennek eszméje mellett lép fel.

Németh egyeztetett Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével, majd azt követően úgy nyilatkozott, hogy az új román elnök személye új esélyt teremt arra, hogy „a lassan három éve stagnáló magyar-román kapcsolatokat" újra fejlődési pályára lehet állítani, ami az erdélyi magyaroknak is alapvető érdeke.

Izsák Balázs kijelentette: az SZNT Székelyföld autonómiájáért küzd a jog és a demokrácia eszközével, és ebben a küzdelemben rendkívül fontos Magyarország támogatása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.