Nemet mondott a fegyvertartás szigorítására a szenátus

Nem kapta meg az elfogadásához szükséges, minősített többségű támogatást az amerikai szenátusban az a kétpárti törvénymódosítási javaslat, amely kiterjesztette volna a fegyvervásárlók bűnügyi és pszichikai háttérellenőrzését.

A szövetségi felsőház 54:46 arányban szavazott a módosítás mellett, amelynek elfogadásához 60 szavazatos támogatásra lett volna szükség.

Az Obama-kormány azután indított kampányt a fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében, hogy egy fegyveres 26 embert - köztük 20 gyereket - gyilkolt meg a Connecticut állambeli Newtown egyik elemi iskolájában.

A Fehér Ház bejelentette, hogy a kudarc nyomán Obama elnök helyi idő szerint még szerda este bejelentést fog tenni a fegyvertartás ügyében.

A szövetségi felsőház múlt csütörtökön, egy nappal azt követően határozott a fegyvertartási szabályok szigorításának napirendre tűzéséről, hogy két, a fegyvertartást pártoló szenátor, a demokrata Joe Manchin és a republikánus Pat Toomey bejelentette: kétpárti egyezség született arról, hogy kiterjesztik a fegyvervásárlók előéletének ellenőrzését.

A törvénymódosítás arra vonatkozott volna, hogy a fegyvervásárlók előéletének ellenőrzését terjesszék ki azokra is, akik interneten vagy fegyvervásárokon vesznek lőfegyvert. A szövetségi engedéllyel rendelkező fegyverüzletek potenciális ügyfeleivel szemben már a korábbi előírások értelmében is alkalmaztak ilyen szűrőt.

Az amerikai kongresszusban 1994 óta nem fogadtak el a fegyvertartásra vonatkozó, jelentősebb új szabályt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.