Nem vonulhatnak a melegek Kijevben

Egy kijevi bíróság csütörtökön úgy határozott, hogy nem tarthatnak a melegek felvonulást szombaton az ukrán fővárosban.

A bíróság a városvezetés beadványa alapján tiltotta be a megmozdulást, amely az első ilyen felvonulás lett volna az ukrán fővárosban. Továbbá úgy határozott, hogy ezen a napon, amikor is Kijev fennállásának 1530-ik évfordulóját ünneplik, minden más, nem az ünnephez kapcsolódó rendezvényt megtiltanak.

A melegfelvonulás szervezői közölték, hogy fellebbeznek a döntés ellen, ám amennyiben felsőbb szinten is elutasító határozat születik, elállnak a rendezvény megtartásától.

A városvezetés már korábban kérte a felvonulás szervezőit, hogy helyezzék át az eseményt más napra. Figyelmeztették a szervezőket arra is, hogy a felvonulást erőszakos akciókkal megzavarhatják. Az Amnesty International nevű nemzetközi jogvédő szervezet legfrissebb jelentésében ismét rámutatott arra, hogy az ukrán társadalom meglehetősen intoleráns a szexuális mássággal szemben.  A napokban 61 - ellenzéki és kormánypárti - parlamenti képviselő fordult a kijevi városvezetéshez azzal a kéréssel, hogy ne engedélyezze a melegek felvonulását az ukrán fővárosban.

Tavaly októberben az ukrán parlament a homoszexualitás népszerűsítését tiltó törvényjavaslatot fogadott el első olvasásában. Az előterjesztés bűncselekménynek nyilvánítja a homoszexualitást propagáló alkotások előállítását, behozatalát az országba, illetve azok terjesztését Ukrajnában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.