Nem védene Irántól az amerikai raketavédelmi pajzs

Az EastWest Institute amerikai és orosz tudósokból álló vegyesbizottsága szerint az amerikai rakétavédelmi pajzs nem nyújtana hatékony védelmet Európa számára egy esetleges iráni rakétatámadás ellen. Izrael azt állítja, hogy Teheránnak mindössze nyolc hónapra van szüksége az atomfegyver előállításához.

Teheránnak azonban még öt évre van szüksége az atomfegyverek előállításához, és még több időre a nagy hatótávolságú hordozórakéták hadrendbe állításához- áll a washingtoni napilapban.

A moszkvai, belgiumi és New York-i székhelyű EastWest Institute kutatói által készített, kedden nyilvánosság elé kerülő jelentés szerint Iránnak még legalább három évre van szüksége nukleáris robbanófejek,  és minimum hat-nyolc évre az atomtöltetek hordozására alkalmas, Európát is elérő nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták kifejlesztésére. Az Egyesült Államokat is veszélyeztető rakéták elkészítésétől legalább tíz év választja el az iszlám köztársaságot, ám kisebb hatótávolságú rakétákkal akár már öt éven belül rendelkezhet – vélik a tudósok. A The Washington Post megemlíti, hogy Izrael a közelmúltban többször azt állította, hogy Iránnak mindössze nyolc hónapra van szüksége az atomfegyver előállításához.

A jelentésből azonban az is kiderül, hogy ha Teherán rendelkezne a megfelelő rakétákkal, akkor az amerikai rakétavédelmi pajzs sem lenne képes megvédeni Európát egy esetleges iráni támadástól. Teheránnak azonban aligha állna érdekében Európára támadni, hiszen minden bizonnyal totális ellencsapásra kerülne sor, amely elpusztítaná az iszlám köztársaságot.

A tanulmány minden bizonnyal tovább csökkenti az Obama-kormány amúgy sem túl nagy lelkesedését a George W. Bush által elkezdett rakétavédelmi pajzs befejezésével és a Lengyelországba és a Csehországba tervezett radar- és rakétaállomások telepítésével kapcsolatban.

A jelentés készítői szerint a rakétavédelmi pajzs kiépítése helyett tárgyalásos úton kellene elérni, hogy Irán leállítsa az atomprogramot.

Teljes cikk: globusz.net

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.