Nem változtatnak a határon túli magyarok támogatásán

Nem változtatnak a határon túli magyarok támogatásán – derült ki Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára vajdasági látogatásán. A politikus a magyar kisebbség igazságszolgáltatásbeli szerepvállalásáról is tárgyalt a Vajdaságban.

A MEH szakállamtitkára hétfőn kezdte kétnapos hivatalos látogatását a Vajdaságban. Hétfőn találkozott Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével és Józsa Lászlóval, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökével.

Kedden a vajdasági tartományi képviselőház és a végrehajtó  tanács elnökével, valamint az Újvidék vonzáskörébe tartozó civil szervezetek képviselőivel is találkozott a szakállamtitkát, akit ezt  követően Nagybecskereken (Zrenjanin) Német László nagybecskereki  püspök fogadott. Gémesi a városban ellátogatott a szórványban  élő magyar diákokat nevelő Miasszonyunk leánykollégiumba és a  muzslyai (Muzlja) Emmausz fiúkollégiumba is.

A Vajdaság Ma hírportálnak nyilatkozva Gémesi Ferenc elmondta, hogy Vajdaság tartomány kormányfőjével, Bojan Pajticcsal folytatott megbeszélésén szóba került a kisebbségek foglalkoztatása a rendőrségnél és az igazságszolgáltatási szerveknél is.

A szakállamtitkár a határon túli magyarok támogatásáról  elmondta: „Azt szeretnénk, mindenképpen arra törekszünk, hogy azokat  a területeket, amelyek meghatározóak a magyar közösségek szempontjából, ne érintsék a szükségszerű és kényszerű változások, amelyek a költségvetés egészét érintik.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.