Nem tetszik a Fidesz médiatörvénye az európai újságíróknak

Visszafordítaná az órát a magyarországi sajtószabadság tekintetében az új médiatörvény-tervezetre épülő jogszabály - vélekedett szerdán Brüsszelben kiadott közleményében az Európai Újságírók Szövetsége (EFJ).

Aidan White, a szervezet főtitkára eszerint úgy nyilatkozott, hogy a magyar Országgyűlés elé került javaslat korlátozó jellegű, amely keretek közé szorítja a véleménynyilvánítás jogát és így a szólásszabadságot is. Kijelentette, hogy a tervezet "nem felel meg a pluralizmus és a sokféleség európai normáinak", és az órát azokba az időkbe állítaná vissza, amikor Magyarország kommunista uralom alatt és a média állami ellenőrzésének árnyékában élt. Az EFJ megítélése szerint a javaslat állami szabályozás alá vonná a nyomtatott és audiovizuális média nagy részét, de részlegesen még az internetet is.

Mivel a tervezet felszínes és nem tartalmaz világosan meghatározott normákat, félő, hogy az új szabályok önkényes alkalmazásra és beavatkozásra adnak lehetőséget - áll a brüsszeli közleményben. A szövetség - anyaszervezetével, a világ újságíró-szervezeteit képviselő Nemzetközi Újságíró Szövetséggel (IFJ) közösen - a magyar kormányt a javaslat visszavonására szólította, továbbá arra, hogy indítson átfogó nyilvános vitát a témáról, a média képviselőivel pedig folytasson párbeszédet. Bármilyen új jogszabálynak törvényes garanciákat kell nyújtania az újságírói és szerkesztői szabadságra, és segítenie kell a szabályok etikus gyakorlatba ültetését - jelezte az EFJ, amely Európa 30 országában több mint 250 ezer újságírót képvisel.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségét és a Sajtószakszervezetet tagjai közé soroló európai szövetség aláhúzta azt is, hogy támogatja a tervezet ellen hangjukat felemelő magyar tagszervezeteit, illetve más tiltakozó civil szervezeteket és polgárokat is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.