Nem találják a pápa vérét

Az ereklyetartó kerete és a kereszt megvan, de II. János Pál vére még nem került elő. A tolvajok azt állítják, eldobták az ereklyét rejtő szövetdarabot.

Az olasz rendőrség megtalálta a II. János Pál pápa vérét őrző ereklyetartó fémből készült keretét és a keresztet is, amelyeket szombatról vasárnapra virradóra loptak el az abruzzói San Pietro templomból. Az ügyben két huszonéves kábítószerfüggő fiatalembert vettek őrizetbe Collemaggio településen, harmadik társuk még szökésben van. A relikvia igazi értéke, a Karol Wojtyla ellen a vatikáni Szent Péter téren 1981-ben végrehajtott merényletkor a vérével átitatott kis szövetdarab azonban nem került elő. A tolvajok a vallomásukban azt állítottak, hogy a szövetdarabot eldobták, mert nem tulajdonítottak értéket neki.

A kutatás tehát folytatódik – írja a Corriere della Sera. A két fiatalember csuklóján egyébként egy másik lopás miatt kattant bilincs, és csak az elfogásukkor vallották be, hogy hova rejtették a templomból lopott két kegytárgyat. Azt állították, hogy valahol a San Pietro közelében a bokrok közé dobták a szövetdarabot. A lap szerint a rendőrség nem hisz a tolvajoknak, a relikviának ugyanis hatalmas értéke lehet a hívők körében, hiszen II. János Pált XXIII. Jánossal együtt április 27-én szentté avatják. Az olasz sajtóban napok óta röppennek fel különféle teóriák az ereklyetartó ellopásának okáról.

A lengyel pápa vérét megőrző ruhafoszlányt tartalmazó relikviát még 2011-ben adományozta a templomnak Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, aki négy évtizeden át Wojtyla titkára volt. Azért választotta a Gran Sasso hegyvonulatának a lejtőjénél fekvő templomot, mert II. János Pál többször is tett kirándulást a Rómától nem olyan távol fekvő abruzzói hegyekben, és nagyon szerette az ottani levegőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.