Nem szerel le Észak-Korea

Észak-Korea sohasem fogja egyoldalúan leszerelni atomfegyvereit. Phenjani vezetők pénteken közölték, hogy Dél-Korea "ellenséges politikája" miatt semmisnek tekintik Szöullal kötött minden korábbi megállapodásukat.

Észak-Korea sohasem fogja egyoldalúan leszerelni atomfegyvereit -  mondta hétfőn a sztálinista távol-keleti állam hadseregének egyik szóvivője az állami televízióban.
Észak- és Dél-Korea hadiállapotban maradt (a koreai háború, 1950-1953 óta), s arcátlanság egyáltalán feltételezni is, hogy Phenjan készségesen leszereli egyoldalúan a maga nukleáris fegyvereit - mondta a szóvivő.

A szóvivő hozzátette, hogy "nem lesz nukleáris leszerelés Északon, amíg nincs nukleáris leszerelés Délen, amíg nem hárul el az amerikai nukleáris fenyegetés". Követelte, hogy ellenőrök vizsgálják meg, nem fogadott-e be Dél-Korea amerikai atomfegyvereket.


Érvénytelennek tekintett megállapodások

Az észak-koreai központi kommunista pártlap vasárnapi kommentárja szerint Dél-Korea "konfrontációs politikája háborút idézhet elő" a megosztott Koreai-félszigeten."A dél-koreai kormány konfrontációs politikája katonai konfliktusok forrása a két Korea között" - áll a Rodong Szinmun című központi pártlap kommentárjában.

Az ötvenes évek elején megvívott koreai háború fegyverszünettel végződött 1953-ban, békeszerződés soha nem jött létre a kommunista Észak-, és az Amerika-barát Dél-Korea között, így nemzetközi jogi  értelemben hadiállapotban vannak egymással. Különösen feszült a viszony a két Korea között, amióta Ri Mjong Bak konzervatív elnök lépett hivatalába Dél-Koreában csaknem egy évvel ezelőtt, és fogadkozott, hogy "keményebben fog bánni" a kommunista Phenjannal, mint elődjei.

Észak-Korea januárban többször is azzal vádolta Ri kormányát,  hogy háborút készít elő ellene, és bejelentette, hogy "hadserege  felkészült egy déli agresszió visszaverésére".
Tovább éleződött a feszültség pénteken, amikor az észak-koreai vezetők közölték, hogy Dél-Korea "ellenséges politikája" miatt  Phenjan semmisnek tekinti Szöullal kötött minden korábbi megállapodását.

A bejelentés szerint érvénytelennek tekintik Észak-Koreában a politikai és katonai szembenállás feloldásával kapcsolatos kétoldalú megállapodásokat, a félsziget atomfegyver-mentesítéséről született kétoldalú megállapodást, valamint a szétszakított családok egyesítéséről, a távközlési  rendszerek összehangolásáról és a vasúti összeköttetés  megteremtéséről kötött egyezségeket is.

Külön kiemelték az észak-koreai bejelentésben, hogy semmisnek tekintik a koreai háború végén rögzített sárga-tengeri fegyverszüneti határt is. (Phenjan szerint a jelenleginél délebbre kell kijelölni ezt a tengeri határt. A kérdés körüli vita 1999-ben  és 2002-ben fegyveres összetűzésekre vezetett).

A dél-koreai védelmi minisztérium egy névtelenül nyilatkozó tisztségviselője azt mondta vasárnap újságíróknak, hogy a dél-koreai haditengerészet riadókészültségben van az ország nyugati tengeri határán, noha eddig nem észleltek semmilyen szokatlan mozgást az észak-koreai haditengerészet részéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.