Irán Merkelt provokálja

Két órán át körözött a török légtérben Merkel gépe, mert az Iráni hatóságok nem engedték be az ország légterébe a hivatalos Indiai látogatásra tartó német kancellárt.

Az ARD televízió kedd reggeli tudósítása szerint Teherán az éjszakai órákban először megtagadta az átrepülési engedélyt a német kancellárt és kíséretének egy részét szállító kormánygéptől. A gép ezért visszafordulásra kényszerült, két órát körözött a török légtérben, majd másodszori kísérletre már átrepülési engedélyt kapott. Közben a másik kormánygép - amelyen a delegáció másik része utazott - első "nekifutásra" simán átrepülhetett.

Steffen Seibert, a kancellár szóvivője az esetet példátlannak nevezte. A német illetékesek azt állították, hogy az indulás előtt mindent tisztáztak az iráni hatóságokkal, akik már előzetesen átrepülési engedélyt adtak. Teherán viszont később cáfolta, hogy a kormánygép számára már előzetesen zöld jelzést adott volna. Mindennek azonban ellent mond, hogy a másik német gép akadálytalanul repülhetett át az iráni légtéren.

Az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozó német külügyi felelősök szerint az ügynek folytatása lesz. A kisebbik rossz az, ha iráni részről - úgymond - csak túlbuzgóságból fordították vissza Merkel kancellár repülőgépét, a nagyobbik viszont, ha szándékos provokáció történt. Berlinben egyelőre az utóbbira gyanakszanak.

Öröm az ürömben, hogy a német kancellár két órás késéssel ugyan, de megérkezett Indiába.

Német kormányzati gép fedélzeti monitorján Angel Merkel német kancellár útvonalterve látható Iránon át Indiába
Berlin, 2011. május 31. Német kormányzati gép fedélzeti monitorján Angel Merkel német kancellár útvonalterve látható Iránon át Indiába. Német lapértesülések szerint Irán két órán keresztül átmenetileg megtagadta az átrepülési engedélyt az indiai állami látogatásra tartó Merkelt szállító kormányzati repülőgéptől. A gép az engedély kiadásáig két órán keresztül a török légtérben körözött, a kancellár kétórás késéssel érkezett Újdelhibe. (MTI/EPA/Michael Kappeler)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.