Nem ragyogott még az észak-koreai Csillag

Hitchcocki feszültséget tart fent Észak-Korea: eseménytelenül telt el legalábbis az első időablak, amelyben számítani lehetett az Unha-3 nagy hatótávolságú rakéta indítására, illetve a Ragyogó Csillag-3 műhold felbocsátására. A KNDK illetékeseinek közlése szerint a nagy médiafelhajtással beharangozott indításra tegnaptól jövő hétfőig lehet számítani. A napi időablakot pedig helyi idő szerint délig (nálunk kora reggelig) bezárólag adták meg.

Az interkontinentális ballisztikus rakétát már vasárnap az indítóállásba helyezték, szerdán pedig megkezdték az üzemanyagfeltöltést is. Csütörtökön reggel a japán rakétavédelem Tokió és Okinava felett pásztázta az égboltot; a japánok és a dél-koreaiak már korábban közölték, megsemmisítik a rakétát, illetve egyes lehulló részeit, amennyiben úgy ítélik meg, veszélyt jelenthetnek területükre.

Phenjani illetékesek bagatellizálják a nemcsak a Távol-Keleten, hanem a nemzetközi közösség egészében aggodalmat keltő kérdést. Ezt tükrözi a hivatalos észak-koreai hírügynökség vezércikke is, amely úgy fogalmaz: „Az észak-koreaiak szilárd meggyőződése: az amerikaiakat hidegháborús gondolkodásmódjuk vezette félre, amikor összetévesztenek egy megfigyelőműholdat egy ballisztikus rakétateszttel.” A nyugat, beleértve az Egyesült Államokat, viszont úgy gondolja, a békés és a katonai célú rakétaindítás technológiailag nagyon is hasonló alapokra, így a háromfázisú rakéta elvére épül.

– Komoly aggodalmat kelt, hogy egy ilyen primitív állam, mint Észak-Korea, atomtöltet célba juttatására is alkalmas hordozórakétával rendelkezik – nyilatkozta lapunknak egy neve elhallgatását kérő hazai katonai szakértő. Emlékeztetett: a szovjet Szojuz űrhajót, a Progressz teherűrhajót is katonai célra fejlesztett rakétával bocsátották fel a világűrbe annak idején. A szakértő szerint az aggodalom annak dacára jogos, hogy a hordozórakéta katonai célra nem ideális, például nem indítható azonnal.

Az Unha-3 is a Ciolkovszkij-elv alapján fejlesztett többlépcsős rakéta, amely tíz perc alatt állítja föld körüli pályára a Ragyogó Csillag-3-at. Az első fázis már az első két percben leválik és a tervek szerint Dél-Korea nyugati partjainál hull a tengerbe, a második pedig további pár percre rá esik a Csendes-óceánba a Fülöp-szigetek nyugati partjainál. Egyes szakértők azonban kétségbe vonják a phenjani számításokat, és a többi közt azt állítják, Tajvan felett is elhalad a rakéta. Mindenesetre a nemzetközi légi közlekedésben számos útvonalat módosítottak a rakétapánik miatt a Távol-Keleten.

Kattintson a képre, galéria nyílik!

Az AP hírügynökség műszaki összefoglalója szerint maga a Ragyogó Csillag-3 egy szállodai minibár hűtőszekrényére emlékeztető, mintegy százkilós, egy méter magas műhold. A KNDK azt állítja: saját fejlesztésű. Elődeiről, az azonos nevű, első- és másodgenerációs megfigyelőműholdakról viszont szakértők úgy tartják, valószínűleg kínai közreműködéssel készültek. Az időjárás- és földmegfigyelő műhold alacsony föld körüli pályán, a földfelszíntől számított mintegy ötszáz kilométeres magasságban kering majd, naphoz szinkronizáltan. Ez azt jelenti: mindennap ugyanakkor halad át a Föld egyazon pontja felett.

Phenjani közlés szerint katonai zenét is sugároz majd, mégpedig a dinasztiaalapító diktátor, Kim Ir Szen tiszteletére, akinek születése centenáriumára időzítették az egész műholdprogramot. Igaz, ezt már a Ragyogó Csillag előző változatainál is így tervezték - jegyzi meg az AP -, de mégsem lehetett fogni a közvetítést. Ha ezúttal hallhatóak lesznek az „ódák az űrből”, úgy ennek először az ausztrálok lesznek a fültanúi, az észak-koreaiak csak fél nappal később.

Amikor 2009-ben a KNDK a Ragyogó Csillag 2-t állította pályára, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte ezt, és felszólította a kommunista remeteállamot, hogy ne ismételje meg. A nemzetközi közösség most is súlyosan provokatív lépésről beszél, az Egyesült Államok pedig a két ország között február végén kötött megállapodás megsértésének is tartja. Ennek áldozatául eshet a kilátásba helyezett 240 ezer tonna amerikai élelmiszersegély. Észak-Korea vállalta ugyan, hogy tartózkodik a katonai célú tesztektől, de a műholdfelbocsátást nem tartja ilyesminek - ez a legfontosabb különbség a két ország értelmezése között, és egyben ez a nézeteltérés fő forrása.

Ugyancsak csütörtöki hír szerint Kim Dzsong Il, Észak-Korea előző, decemberben elhunyt vezetője végrendeletében meghagyta, hogy országa folytassa a tömegpusztító fegyverek fejlesztését - írta csütörtökön megjelent számában egy japán hetilap. „Tartsátok észben, hogy az atomfegyverek, ballisztikus rakéták és biológiai fegyverek állandó fejlesztése és megőrzése a béke védelmének egyetlen eszköze a Koreai-félszigeten. Sohase csökkentsétek éberségeteket” - idézi a Sukan Bunsun című magazin a „kedves vezetőt” az MTI összefoglalója szerint.

A félelem nem alaptalan. Szakértők szerint ugyan nem katonai rakétáról van szó, de nagyon közel van hozzá
Men walk near Patriot Advanced Capability-3 (PAC-3) land-to-air missiles at the Defence Ministry in Tokyo April 10, 2012. Isolated and impoverished North Korea said on Tuesday it was ready to go ahead with its proposed long-range rocket launch in a move that sparked immediate condemnation from South Korea and Russia and a plea from China, its main ally, for calm. REUTERS/Toru Hanai (JAPAN - Tags: POLITICS MILITARY TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.