- Pár hete jártam Iránban, akkor az egyik velünk konzultáló kutatóhelyen elmondták, náluk járt nemrég egy iráni külügyminiszter-helyettes, aki azt mondta: a szíriai helyzet immár nem kétséges, biztos, hogy Bassár el-Aszad marad a hatalomban. Ezt a következtetést vonták le a két és fél éve tartó polgárháborúból, mondja. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy Irán számára Szíria fontosabb, mint Aszad személye, s  erről a stratégiai kapcsolatról nem kívánnak lemondani Teheránban. A kutató fontosnak tartja, hogy az iráni megnyilatkozások közül kiszűrje a hangzatos, a belső közvéleménynek szóló ideológiai nyilatkozatokat. Azt is megemlíti, hogy amikor az iszlám köztársaság egy évtizeden át háborúzott Irakkal, egyetlen arab államként a szekuláris Szíria volt a szövetségese. Eközben korábban – de már a 20. század első felében is – a síita, köztük később az iráni hittudósok vitát folytattak arról, muzulmánnak tekinthetők-e egyáltalában az alaviták? Az Izraellel való konfrontáció, aztán a szövetségesi viszony Irak ellen felértékelte az alavitákat teológiailag is Iránban.

Az az iráni kijelentés, miszerint a Szíria elleni esetleges nyugati támadásra válaszul Izraelt semmisítenék meg, nem feltétlenül egy Tel Aviv-ra irányított iráni rakétacsapást jelent. Inkább azokra a nyilatkozatokra kellene figyelni, melyek szerint a szíriai beavatkozás az egész térségre beláthatatlan következményekkel járnak. N. Rózsa Erzsébet emlékeztet arra, hogy Szíria etnikailag és vallásilag rendkívül tarka társadalom, amely néhány éve még a leginkább elvilágiasodott arab állam volt. Az országot irányító réteg az alavita szektából kerül ki, de a vallási közelség nem jelenti azt, hogy ők automatikusan az iráni iszlámhoz kötődnének. És nem minden alavita Aszad híve. A keresztények sem szállnak szembe a rezsimmel, viszont sok helyütt a (szunnita) lázadók elűzik lakóhelyükről a Közel-Kelet legősibb egyházának követőit. Eközben a szunniták között  vannak a szekuláris arab nacionalista Baasz (Megújulás) pártnak is hívei. A szír helyzet kapcsán arra is emlékeztet, hogy míg korábban a jelenlegi elnök azt sugallta, egy új választás után távozna a hatalomból, mostanában azt mondogatja, marad, ha a „szíriai nép ezt kívánja”.

Mennyiben van jelen Irán a szíriai eseményekben, azon kívül, hogy fegyverekkel látja el a damaszkuszi kormányt?  N. Rózsa Erzsébet erre azt mondja, az iráni jelenlét sokkal kiterjedtebb, mint az a médiában megjelenik. A nagypolitikai szinten például Teherán rendszeresen konzultál Moszkvával a szíriai fejlemények kapcsán. Az iszlám köztársaság gazdaságilag is jelen van a térségben, ahogy Irakban is fontos hídfőállásokat tart fenn. Sokszor hallani, hogy irániak harcolnak Aszad oldalán. N. Rózsa azt feltételezi, hogy inkább katonai szakértőként vannak ott, mint önálló alegységekkel. Olyan híreket is olvasott a közel-keleti sajtóban, amelyek szerint az irániak helyi lakosokból milíciákat szerveznek. Azt feltételezi, hogy ezek nem csupán az alaviták lakta falvakban állnak fel. Az irániaknak ilyen aktivitását valószínűsíti, hogy hasonlóan jártak el Libanonban, amikor ott létrehozták a mai Hezbollahot. A Kelet-kutató szerint zavarja az eligazodást a retorikai támadások és ellentámadások sokasága. Ez elsősorban az Izraellel és a Nyugattal való iráni viszonyra vonatkozik. N. Rózsa azt mondja, az iráni belső hatalmi politikában is folyik párhuzamosan a harc. Haszan Rouháni elnök szeretne tárgyalni a Nyugattal. A keményvonalasok ezt nyilván meg akarják akadályozni. Nincs komoly jel rá, hogy az iszlám köztársaság fontosabbnak tartaná Aszad hatalmát a saját biztonságánál, vagy atomlétesítményei zavartalan működésénél.

Ami az iráni politikai döntéseket illeti, N. Rózsa Erzsébet emlékeztet rá, hogy a hatalom csúcsán a legfőbb vezető, Ali Khamenei áll, övé  az utolsó szó. Az ajatollah azonban nem egyedül határoz, a fontos döntéseket megvitatja a nemzetbiztonsági tanáccsal és szerepet játszik a legfőbb vezető kabinetje is, ahol tapasztalt szakértőket alkalmaznak. Ezenkívül sok kutató-elemző központ, un. think tank létezik Iránban. Az állam iszlám jellege miatt a legfőbb vezető időnként konzultál a jelentős teológiai-vallási központok, Kum és Meshed nagy tekintélyű  ajatollahaival. Mindez akadályozza az elhamarkodott döntések meghozatalát.

Az iráni elnök most is politikai megoldást sürgetett a szíriai válságban. N. Rózsa Erzsébet szerint a vegyi fegyverek bevetése új állapotokat hozott létre, nehéz megjósolni, meddig terjed a nemzetközi közösség tűrőképessége. Ő úgy látja, hogy a rendezés csak akkor kezdődhet el, ha az ellenzék is rendezi a sorait, most ugyanis nehéz olyan autentikus vezetőket találni közöttük, akik mögött az ellenzék heterogén csoportjai felsorakoznának. A polgárháborút csak akkor lehet befejezni, ha Szíriából távoznak az idegen harcosok. Ezeknek csak egy részük kötődik az al-Kaidához, de vannak un. afgán-arabok, az iraki és más harcokat megjárt szinte „hivatásos” katonák, s ott vannak a Hezbollah katonái, iráni küldöttek. „Irakban is akkor kezdődött az igazi rendezés, amikor a helyi törzsfők mondták ki, hogy elég, szembe szálltak az idegenekkel – emlékeztet. Libanonban tizenöt évig tartott a polgárháború, aztán végül a felek kénytelenek voltak kiegyezni – fejezi be némileg szkeptikusan N. Rózsa Erzsébet.