Nem nyugszik a muzulmán világ

A Muzulmánok ártatlansága című, Mohamed prófétát gúnyoló amatőr film előzetese már hetek óta kering az interneten. Az egész muzulmán világra kiterjedt zavargások és tüntetéssorozat múlt hét kedden kezdődött Kairóban. A demonstrációk ma is folytatódtak, az utcára vonultak Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken és Afganisztánban is. A Hezbollah vezetője a tüntetések folytatására szólította fel az embereket, az iszlámellenes akciókat az antiszemitizmust tiltó nemzetközi szabályozással előzné meg.

„Halál Amerikára!”; „Halál azokra, akik elkészítették a filmet, és megsértették a prófétánkat!” Kabulban ezt skandálta az a közel háromezer tüntető, akik kövekkel dobálták meg a rendőröket, és autókat gyújtogattak Afganisztán központjában, Kabulban. A város rendőrfőnöke – aki a tüntetés során megsérült – elmondta, hogy néhány tüntető lőtt is, a demonstrálók között sok az agitátor. Emiatt elrendelte az embereinek, hogy ne lőjenek a tömegbe, a helyzetet egyébként az irányításuk alatt tartják.

Tüntető Kabulban. A rendőrfőnök szerint a demonstrálók között sok az agitátor
An Afghan protester shouts slogans near burning tyres during a demonstration in Kabul September 17, 2012. Thousands of protesters took to the streets of the Afghan capital on Monday, setting fire to cars and shouting "death to America", the latest in demonstrations that have swept the Muslim world against a film mocking the Prophet Mohammad. REUTERS/Omar Sobhani (AFGHANISTAN - Tags: RELIGION POLITICS CIVIL UNREST TPX IMAGES OF THE DAY)

A többi muzulmán államban sem csitultak az indulatok, a fülöp-szigeteki Marawiban a tüntetők amerikai és izraeli zászlókat égetnek. A pakisztáni zavargások közben kitört tűzharcban egy tüntető meghalt. Lahoréban a jogászok, Pesavarban a diákok tüntetnek, Karacsiban pedig figyelmeztető lövésekkel próbálják feloszlatni az amerikai konzulátusra tartó tömeget. Jemenben diákok követelik, hogy hagyja el az országot az amerikai nagykövet. Az indonéziai Dzsakartában kövekkel és házi készítésű bombákkal támadják a rendőröket, akik könnygázzal próbálnak szembeszállni a feldühödött tüntetőkkel.

Dél-Bejrútban helyi idő szerint délután ötkor lehet nagyobb tüntetésre számítani. Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah, a libanoni síita radikális szervezet vezetője vasárnap a demonstráció folytatására szólította fel az embereket. Szerinte „a muzulmánoknak nem szabad szó nélkül hagyniuk egy ilyen sértést.” Naszrallah úgy gondolja, a film az eddigi legsértőbb támadás a muzulmánok ellen, sokkal rosszabb, mint Salman Rushdie Sátáni versek című könyve vagy a 2005-ben megjelent Mohamed-karikatúrák. A sejk vasárnap egyhetes tüntetésre hívta az embereket, és a muzulmán országok vezetőit is felszólította, hogy fejezzék ki dühüket az Egyesült Államok felé. A Hezbollah-vezető szerint a film célja az volt, hogy viszályt szítson a muzulmánok és a keresztények között, de a tüntetőknek szerencsére volt annyi eszük, hogy nem a keresztények, hanem az USA és Izrael ellen fordultak. Naszrallah azt is felvetette, hogy az arab kormányoknak ki kellene kényszeríteni az antiszemitizmust tiltó törvényekhez hasonló nemzetközi szabályozást, hogy többé senki sem sértegethesse az iszlámot és más vallásokat.

Irán eközben bejelentette, vadászni fog a film készítőire. – Az iráni kormány elítéli ezt a támadó akciót. A nyomában leszünk és üldözni fogjuk ezt a bűnös embert, aki 1,5 milliárd muzulmánt sértett meg – mondta Mohammad Reza Rahimi alelnök. Irán azt követeli, hogy az Egyesült Államok kérjen bocsánatot a film miatt, ez ugyanis már nem az első eset, hogy a Nyugat az iszlám szent alakjait gúnyolja. Az azonban még mindig nem világos, hogy ki készítette a filmet. Azt gyanítják, hogy a Kaliforniában élő egyiptomi kopt férfi, Nakoula Basseley Nakoula a felelős. A 2010-ben banki csalás miatt börtönbe került, majd szabadlábra helyezett férfit a hatóságok szombaton kihallgatták. Nem közvetlenül a filmről kérdezték, állítólag szabadlábra helyezésének feltételeit szegte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.