Nem műtöttek Portugáliában
A portói csapat Donyeckből induló gépe a spanyolországi Vigo városában landolt, ahonnan a játékosok busszal utaztak tovább. Szintén Spanyolországba, Sevillába szállította utasait néhány fapados járat a déli Faro repülőteréről – az utazni vágyók nagy többsége azonban a földön rekedt.
A csütörtökre meghirdetett általános sztrájk elsősorban a közlekedést bénította meg. A tömegközlekedési vállalatok még az előírt minimális szolgáltatásoknak sem tettek eleget. A metró zárva tartott, a vonatok, buszok húsz százaléka volt forgalomban. Leállt a – normális munkanapon nagy tömegeket kiszolgáló – vízi utasszállítás is. Az ennek ellenére utazni kényszerülők többsége inkább mérgelődik, helytelenítve a sztrájkot.
– Hogy jussak el a munkahelyemre? Nincs pénzem taxira – panaszkodik egy asszony az üres buszmegállóban. Alig néhányan lézengenek a helyi érdekű vonat lisszaboni végállomásán. Türelmesen vár egy remélhetően befutó vonatra egy idősebb férfi, hogy eljusson a városon kívüli munkahelyére. – Nincs miért nem dolgozni – mondja morogva.
A közlekedési dolgozók szakszervezetének egyik vezetőségi tagja arra figyelmeztet, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség, és növekszik a pánik az alkalmazottak körében. – Ötezer ember elbocsátását jelentették be, de a munkahelyüket megtartók keresete is veszélyben van.
A fizetések csökkentése, a 13. és 14. havi keresetek megvonása, a munkaidő növekedése, az ünnepnapok számának csökkentése, a munkanélküli-segély megkurtítása, a nagyarányú elbocsátások, párhuzamosan az áfa- és adóemelésekkel, a megélhetés drágulásával: hosszú a lista a két nagy szakszervezeti szövetség (CGTP és UGT) által közösen meghirdetett tiltakozó sztrájk indoklására.
Nem mindenki ért egyet a tiltakozás e módjával, kétségbe vonva a sztrájk hatékonyságát. – Akármit csinálunk, akkor is az IMF dirigál az országban – mondja a kávéház alkalmazottja. – Meg tudná valaki mondani, milyen hatása lehet a mai tiltakozásnak? – teszi fel a költői kérdést.
– A szüleim generációja szenvedett azért, hogy kiharcolja a sztrájkhoz való jogot. Méltatlan lenne a mi generációnkhoz, ha nem élne ezzel a joggal, egyikével azon kevésnek, amelyet még nem vettek el tőlünk – ad magyarázatot a fiatal informatikus arra, miért maradt távol a munkahelyétől. – A sztrájk indokai túltesznek az általa okozott kényelmetlenségeken – fejti ki meggyőződését.
A legjelentősebb mértékben a közszféra csatlakozott a sztrájkhoz, amit a közlekedés mellett az egészségügy, az oktatásügy, több önkormányzat és egyéb szolgáltatások szenvedtek meg. A kórházakban 70-90 százalékos volt a munkabeszüntetés, a legtöbb tervezett műtét elmaradt, csak sürgősségi ellátás folyt. Az ellátatlan betegek nem tudtak minden esetben megértést mutatni. – Ma kellett volna megműteni a gyerekemet – panaszkodik egy asszony, aki nem tudja, mikor pótolják az elmaradt operációt.
A magánkézben lévő fizioterápia-központban dolgozó fiatal lány nem maradt távol a munkahelyétől. – Minek sztrájkolni? – kérdezi. – Úgysem változik semmi. A jelenlegi helyzetben mindenkinek áldozatot kell hoznia.
Míg a megszorítások azelőtt főleg a közszolgálati szektort érintették, most már a magánszféra alkalmazottai sem érezhetik magukat biztonságban. Sokan a közszolgálati dolgozók eddigi kiváltságait hibáztatják a nehézségekért. – Az általuk élvezett előjogokat hosszú időn át mi fizettük meg – jelenti ki egy magánvállalkozásnál dolgozó, a sztrájkolók mellett kiálló középkorú férfi.
– Eddig sokan úgy gondolták, hogy csak a szomszéd vagy a kolléga kerülhet nehéz helyzetbe. Mostanra rá kellett jönniük, hogy mindenki, így ők maguk is fenyegetettek – mondja a három alkalmazottat foglalkoztató autójavító műhely tulajdonosa. Úgy döntött, hogy szolidaritásból zárva tart, saját magának okozva ezzel veszteséget.
Tömeges tüntetéseket tartottak a nagyvárosokban. A „méltatlankodók” (köztük sok munkanélküli) biztosították így támogatásukról a sztrájkolókat. A tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne vakon kövesse az IMF utasításait. Ha a mostani sztrájk nem jár eredménnyel, azt ígérik: folytatják.
