Nem lesz szobra a tömegbe lövető román tábornoknak – ígéri Marosvásárhely polgármestere

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem engedélyezi, hogy a városban szobrot állítsanak Stefan Gusa tábornoknak, az 1989-es temesvári felkelés eltiprójának. Az erdélyi Krónika szerint a városvezető ezt ígérte a hétvégén Tőkés Lászlónak.

A lap hétfői számában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő elmondta: "A polgármester arról biztosított, hogy amíg ő a városvezető, nem ad engedélyt a szobor felállítására, sőt azt fogja javasolni, hogy a városi tanács meghatározatlan időre függessze fel ennek a témának a tárgyalását, jóváhagyását". Tőkés úgy vélte, így elhárult annak a veszélye, hogy a temesvári tömegbe lövető tábornok szobra köztérre kerüljön.

Mint mondta, a szoborállítás nem etnikai kérdés, hiszen Temesváron sokkal több volt a román, mint a magyar áldozat, ugyanakkor elsősorban Románia híre szenvedne kárt, ha mégis felállítanák a szobrot. A lap Dorin Floreát is idézi, aki úgy nyilatkozott: "Évekkel a véres viták után Marosvásárhelynek nincs szüksége ilyenfajta feszültségre. Azt kértem a tanácstól, hogy napolja el azt a bizonyos határozatot. Egyetértek Tőkés Lászlóval. Nem normális, hogy ilyen vitákkal csatatérré változtassuk a várost".

A marosvásárhelyi önkormányzat tavaly szeptemberben egyöntetűen megszavazta a szoborállításra vonatkozó javaslatot, miután a helyi román és magyar önkormányzati képviselők megegyeztek, hogy Gusa tábornok mellett Sütő András írónak is szobrot állítanak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői azonban utólag belátták, hogy hiba volt megszavazni - ráadásul Sütő András személyével összekötni - a Gusa-szobor felállítását, de a tanácsi határozatot nem tudták már visszavonatni.

A tanács határozata felháborodást keltett a temesváriak körében. Markó Béla RMDSZ-elnök baklövésnek nevezte, hogy a szövetség tanácsosai is áldásukat adták a temesváriakba lövető tábornok szobrára. Tőkés László, a temesvári népfelkelés kulcsalakja szentségtörésnek és kegyeletsértésnek nevezte az önkormányzat döntését. Az EP-képviselő egyébként elsősorban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetét teszi felelőssé a tábornok szobrával kapcsolatos konfliktusért.

Benedek István, a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnöke a közelmúltban közleményt adott ki, amelyben kifejti: az RMDSZ-frakció nem tiltakozással, hanem tettekkel harcolt annak érdekében, hogy ne állítsák fel a szobrot. Mint emlékeztet, a frakció kérte a szoborállítást engedélyező határozat visszavonását, ám ezt sajnálatos módon nem sikerült megszavaztatni, mivel kisebbségben vannak a tanácsban. A közlemény szerint az ugyancsak marosvásárhelyi Borbély László környezetvédelmi miniszter segítségével olyan dokumentumok birtokába jutottak, amelyek egyértelműen bizonyítják Gusa bűnösségét. Ezért felkérték Kelemen Hunor művelődésügyi minisztert, hogy akadályozza meg a szoborállítást. Ugyanakkor megállapodtak a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei szervezetével, hogy a tábornok szerepének tisztázásáig felfüggesztik a szoborállítást.

Temesváron az 1989-es felkelés idején 73 ember vesztette életét, miután a román hadsereg Nicolae Ceausescu kommunista diktátor parancsára a tömegbe lövetett. A felkelés megtorlására kivezényelt legmagasabb rangú katonatiszt éppen a vezérkari főnöki tisztséget betöltő Gusa volt. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt tábornok ellen az eljárást halála után beszüntették. Gusa társait, Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokokat 15-15 év szabadságvesztésre ítélték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.