Nem lesz magyar szövetség a szlovák választáson

Nem óhajt politikai szövetségre lépni a Híd-Most a Magyar Koalíció Pártjával a jövő márciusi szlovákiai előrehozott parlamenti választások előtt – igy döntött szombaton a Bugár Béla vezette politikai tömörülés országos testülete. Ugyanakkor MKP-tagokat hajlandók felvenni a jelöltlistájukra. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón a pártelnök ezt a döntést azzal indokolta, hogy a Híd nem működhet együtt olyan politikai erővel, amely Szlovákia határain kívül keresi megoldást a hazai kisebbségek gondjaira és szerzett jogak bővítésére. 

- Mi továbbra is szeretnénk együttműküdni a szlovák demokratikus erőkkel és az európati értékrendet valló pártokkal, mert a szlovákiai magyarság képviselői  politikai szövetségesek nélkül esetleg hangoskodhatnak, de tényleges eredményt nélkülük nem tudnak elérni, hiszen lélekszámuk miatt idehaza mindig kisebbségben maradnak. Ezek az úgynevezett parlamenti matematika alapvető tényei - szögezte le Bugár Béla.

Lapunk megkeresésére Berényi József elmondta, hogy a Magyar Koalíció Pártjának elnöksége vasárnap kora este tekintette volna át a Híddal való együttműködés lehetőségét, de ez a napirendi pont a szombati döntés után okafogyottá vált. Az MKP elnöke igy folytatta: - "Valamiféle egyezség jelenleg aligha képzelhető el, mert merőben más politikai értékrendet képviselünk, mint a Híd vegyespárt. Mi nem óhajtunk szüntelenül dörgölődzni a szlovák politikusokhoz abban a reményben, hogy akkor talán dobnak valami koncot. Szeretnénk visszakerülni a parlamentbe, választópolgáraink támogatásával alkupozícióba jutni, úgy, mint nem is olyan régen, amikor nélkülünk nem tudott sem a jobboldal, de a baloldali tábor sem kormányt alakítani. A rövidesen nyilvánosságra kerülő szlovákiai népszámlálási adatok alighanem azt igazolják, hogy nemzetrészünk erőteljesen asszimilálódik, s ha nem sikerül jelentős jogbővítést elérnünk, akkor megmaradásunk végérvényesen veszélybe kerül. Mi ezt a súlyos valóságot felismerve és szem előtt tartva kívánunk ezután is elvszerűen politizálni" – közölte a Magyar Koalíció Pártjának vezetője.

Szlovákiában Iveta Radicová kormányának két héttel ezelőtti bukása után a  parlament döntése alapján Ivan Gasparovic államfő március 10-ére írta ki az előrehozott képviselőházi voksolásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.