Nem kap spanyol menedékjogot bin Laden fia

A spanyol belügyminisztérium megtagadta, hogy foglalkozzék Oszama bin Laden terroristavezér egyik fiának politikai menedékkérelmével - jelentették be kedden Madridban.

A 28 éves Omar bin Laden hétfőn érkezett repülőgépen Egyiptomból Madridba, és rögtön beadta a kérelmet. Jelenleg a madridi repülőtéren, a tranzit szektorban tartózkodik. Az elutasítás ellen 24 órán belül fellebbezhet.

A minisztérium nem hivatalos magyarázata szerint a döntés megfelel az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) előírásainak. A hivatal, amelynek kikérték a véleményét, szintén a befogadás ellen foglalt állást. Bin Laden környezete szerint a pontosabb indoklás az volt, hogy Omar élete nem forog veszélyben, amint azt ő állítja.

A terroristavezér negyedik fia szaúd-arábiai útlevéllel rendelkezik, de általában Egyiptomban él. Magát pacifistának tartja. Életét éppen a pacifizmusa miatt nem érzi biztonságban a Közel-Keleten. Apjával a saját közlése szerint utoljára 2000-ben, Afganisztánban beszélt, és az ő áldásával választhatta a maga útját - mondta a CNN hírtelevíziónak egy januári interjúban.

Omar bin Ladennek brit felesége van, és áprilisban beutazási engedélyt kért Nagy-Britanniába, de nem adták meg neki abból kiindulva, hogy jelenléte gondokat okozhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.