Nem hívják meg Kubát az Amerika-csúcsra

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök bejelentette, hogy nem hívják meg Kubát az Amerikai Államok Szervezetének áprilisban rendezendő cartagenai csúcsértekezletére.

Kolumbia nem tudott konszenzusra jutni a résztvevőkkel Kuba meghívásával kapcsolatban, ezért Juan Manuel Santos kolumbiai elnök bejelentette, hogy Kubát nem hívják meg a Amerikai Államok Szervezetének csúcsértekezletére. A csúcsértekezleten csak az Amerikai Államok szervezetének tagjai vehetnek részt, Kubának pedig kommunista volta miatt 1962-ben felfüggesztették a tagságát.

Néhány ország, például Venezuela és Ecuador bojkottal fenyegetőzött, ha nem hívják meg Kubát Cartagenába. Az Amerikai Egyesült Államok viszont hallani sem akart róla, hogy Kuba részt vegyen, mert úgy gondolják, hogy ez az értekezlet csak demokráciák számára nyitott.

Santos szerint Raul Castro megértette a helyzetet, és nem szeretne problémát okozni Kolumbiának. – Nagyra értékeljük, hogy Kuba részt szeretett volna venni a találkozón, de mivel nem sikerült konszenzusra jutnunk az ügyben, ezért nem hívhatjuk meg – mondta Santos, aki hozzátette, hogy reméli, Kuba ott lesz a következő csúcson Panamában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.