Nem fűznek nagy reményeket az atomtárgyalásokhoz

Bécsben kedden elkezdődtek az iráni nukleáris programról szóló megbeszélések, de a felek nem számítanak arra, hogy végleges megállapodás születhet.

A csütörtökig tartó tárgyalássorozat során a „hatok” - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína és Oroszország - átfogó és végleges megállapodást próbálnak előkészíteni Iránnal az atomvita ügyében. A teheráni delegációt Mohammad Dzsavád Zarif iráni külügyminiszter és helyettese vezeti. A megbeszélést, amely a tervek szerint egy több hónapig tartó tárgyalássorozat kezdetét jelenti, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton felügyeli majd.

Nyugati tisztségviselők szerint a mostani egyeztetések célja, hogy megegyezzenek arról, hogyan folytassák a további tárgyalásokat a következő hónapokban, milyen kérdések kerüljenek majd napirendre. Michael Mann, Ashton szóvivője úgy fogalmazott: „Senki nem számít végleges megállapodásra ebben a körben, de azért reménykednek az előrelépésben. (...) A cél az, hogy megteremtsék a jövőbeli tárgyalások keretét.”

Előzőleg Teherán és az Egyesült Államok képviselői is visszafogottnak mutatkoztak a tárgyalások sikerét illetően. Ali Khamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője úgy vélekedett, hogy a szóban forgó tárgyalások nem vezetnek sehova, de ennek ellenére nem ellenzi azok folytatását. Egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő azt mondta, „bonyolult és hosszadalmas folyamat” előtt állnak, és nagyjából ugyanannyi esély van a megegyezésre, mint a kudarcra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.