Nem fél a román kormányfő

Találgatják Bukarestben, a politikai uborkaszezonban, hogy meg vannak-e számlálva Emil Bocnak és kabinetjének a hatalmi napjai, vagy pedig a román miniszterelnök ezúttal is egérutat nyer, és az 1989 utáni időszak egyik legsikeresebb túlélőjeként folytathatja tevékenységét.

Az első változat mellett szól, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) szeptemberben újabb bizalmatlansági indítványt készül benyújtani a parlamentben a kormány ellen, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) pedig nem zárkózik el attól, hogy az ellenzék kezdeményezze Traian Basescu államelnök hivatalából történő felfüggesztését.

A helyzetet ebből a szemszögből vizsgáló román elemzők úgy látják, hogy Basescu Bocot őszire mindenképpen fel fogja áldozni, elsősorban azért, hogy az őt támogató alakulatot, a népszerűtlen megszorító intézkedések nyomán 12 százalékos támogatottságra zuhant Demokrata-Liberális Pártot (D-LP) megmentse a teljes összeomlástól. Mások, éppen ellenkezőleg, azt jósolják, hogy Emil Boc ezúttal is nélkülözhetetlennek bizonyulhat. Azzal érvelnek, és joggal, hogy a SZDP és az NLP között egyre mélyebb feszültségek léteznek, hogy Victor Ponta, illetve Crin Antonescu pártelnökök a politikai primadonnai pozíció megszerzése okán állandósulni látszó harcban állnak, megosztott ellenzékkel pedig lehetetlen lesz bármilyen csekély eredmény elérése. Pontáék azzal vádolják a liberálisokat, hogy titokban máris összeálltak a D-LP-vel, és őszire be is fognak lépni a kormánykoalícióba, Antonescuék viszont azt vetik a szocdemek szemére, hogy csupán színlelik az államelnök hivatalból történő felfüggesztése iránti elkötelezettséget. Másfelől, Boc éppen jelentős oxigénmennyiséget kapott az elmúlt héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) Bukarestben tárgyaló delegációtól, amelyek vezetői cseppet sem mutatkoztak visszafogottaknak a kormányfőt és az általa elvégzett reformmunkát illető dicséretekben.

Basescu azonban nem akarja egyértelművé tenni szándékait. Ha egyik napon pozitívan nyilatkozik a Boc-kormányról, a másik napon okvetlenül súlyos bírálatokat fogalmaz meg tagjaival szemben. És ígéri, fenyegető hangon persze, hogy szeptember elsején górcső alá veszi a megbeszélt reformintézkedések végrehajtását, és meneszti mindazokat, akik szerinte nem vitték végig eléggé következetesen és keményen a megszorításokat, elbocsátásokat, megsarcolásokat. Emil Boc azonban nem fél a fenyegetésektől. A hét végén kijelentette: a korábbi bizalmatlansági indítvány alkalmával sem szorongott, most sincs erre oka. Közölte: eltökélt szándéka, hogy a szükséges reformintézkedéseket végigviszi, attól függetlenül, hogy azok mekkora imázs-veszteséggel járnak. „Megtesszük mindazt, amit meg kell tennünk. Az eredmények majd 2011-2012-ben fognak látszani” – mondta.

Nem kicsi azon elemzők száma sem, akik úgy vélik, hogy Basescu szeptemberben néhány miniszter menesztésével próbálja Bocék támogatottsági indexét javítani, és hatalmon hagyja hűséges pártelnökét jövő tavaszig, amikorra – a rendkívül nehéznek ígérkező téli hónapok után – kormányfőként és pártelnökként egyaránt amúgy is megbukik. Utódjaként egyre gyakrabban Teodor Baconschi külügyminisztert említik. Másik lehetőség, amiről szintén sokan beszélnek, a technokrata kormány, amelynek fő feladata a (talán előrehozott) választások megszervezése lenne.

Emil Boc nem fél.
Romania's Prime Minister Emil Boc adjusts his glasses during a non-confidence vote in Romania's Parliament palace in Bucharest June 15, 2010. Romania's centrist coalition government looks likely to survive a no-confidence vote in parliament over planned spending cuts on Tuesday, giving it greater scope to carry out its reforms. REUTERS/Bogdan Cristel (ROMANIA - Tags: CIVIL UNREST POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.