Nem én engedtem ki a lockerbie-i merénylőt

Én csak orvosi szakvéleményt adtam, honnan sejthettem volna, hogy ez alapján szabadon engedik Abdelbaset al-Megrahit? – mondta a brit Observernek a rákspecialista Karol Sikora.

Az 59 éves Megrahi a skót  Lockerbie felett 1988-ban felrobbant PanAm gép egyetlen elítélt merénylője. Az egykori líbiai titkosszolgálati tiszt ellen1991-ben emeltek vádat ellene, majd Hollandiában ítélték el, végül Skóciában vonult börtönbe. Tavaly augusztus 20-án azonban a világ nagy meglepetésére szabadon bocsátottak: az orvosi szakvéleményre hivatkoztak, amely szerint Mehravinak végső stádiumban levő prosztatarákja van, életéből legfeljebb három hónap van hátra. A világsajtót bejárták a megdöbbentő képek, amelyen a 270 ember életét követelő merénylet elkövetőjét Tripoliban óriási üdvrivalgással fogadták, maga Kadhafi államfő is fogadta.

A líbiai férfi azóta is él – családja körében, Líbiában. Az ügye pedig ismét hullámokat kavar: az amerikaiak azzal vádolják a skót hatóságokat, hogy valójában a British Petrol (BP) olajtársaság nyomására engedték ki Megrahit,  a cégnek nyújtott olajfúró-engedélyek miatt.  A skótok tagadnak, az idén a Mexikói-öböl súlyos olajszennyezése miatt már amúgy is megroggyant BP szintén. Most az orvosokon a sor: Sikora, Nagy-Britannia egyik vezető rákspecialistája a sajtó útján magyarázkodik. Sikora azt állítja, hogy nem is sejtette, az ő orvosi szakvéleménye nyomán engedik majd ki az életfogytiglanra ítélt férfit. Ha tudja, lehet, hogy kicsit homályosabban fogalmazott volna. Igaz, a Sikora mellett bevont másik két orvos is úgy vélekedett: Megrahinak nincs sok ideje hátra. „Ám ez nem olyan mint a filmekben, hogy pontosan megjósoljuk, kinek mennyi ideje van hátra. Nem én döntöttem a szabadon bocsátásáról” – hangoztatja a férfi, akit társaival együtt amúgy a líbiai kormány kért fel (és fizetett) Megrahi kivizsgálásáért.

Időközben találgatások láttak napvilágot arról, hogy Megrahinak esetleg soha nem is volt rákja, a bizonyítékok hamisak voltak, csupán azt a célt szolgálták, hogy kihozzák a börtönből. Sikora azonban ezt cáfolja, szerinte az orvosi leletek egyértelműek volta.  – Előfordulhat, hogy a hirtelen visszanyert szabadság miatt felcsillant számára egy normális élet reménye, és nagyon akar élni. De ez legfeljebb néhány hónapot jelenthet – magyarázza.

A múlt héten négy amerikai szenátor azt követelte a skót kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra Megrahi orvosi jelentéseit, illetve azok nevét, orvosi bizonyítványait, aki a jelentéseket készítették. (A Lockerbie-merényletnek 190 amerikai áldozata volt.) A skót kormányszóvivő biztosította Washingtont, hogy levélben válaszolnak a feltett kérdésekre, ám semmilyen vizsgálóbizottság előtt nem jelennek meg. A vitatott döntést egyébként Andrew Fraser,  a skót börtönök egészségügyi igazgatója hozta meg, aki több rákszakértővel is konzultált az ügyben. A líbiai kormány által fizetett orvosok szakvéleménye a kormányszóvivő szerint nem volt döntő az ügyben.

Al-Megrahi a skót  Lockerbie felett 1988-ban felrobbant PanAm gép egyetlen elítélt merénylője.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.