Hogy pontosan mi  történt vele a gázai háború alatt, a hideg lakásban sertepertélő ötévesforma lánya mondja el, aki mindennek szemtanúja volt. A háború alatt álarcos, fegyveres férfiak rontottak rájuk, és azzal vádolták az apját, hogy fatahos találkozókat szervez a lakásban. Még a kislány is tudta, kihez tartoznak a fegyveresek. Megpróbálták elhurcolni Khaledet, de a felesége és a szomszédok kitépték az álarcosok kezei közül. Pár óra múlva Khaled – a felesége óvása ellenére – lement kenyérért. Amikor visszaszállt a kocsijába, hat férfi lépett oda hozzá, belelőttek mindkét térdébe, és meglőtték a bal könyökét is. A család azonnal kórházba szállította, de nem mertek maradni. Új támadástól tartva a palesztin vörös félhold egyik kórházába szállították. Két hete jött haza, azóta otthon fekszik a tévé előtt. Külföldön kéne megműteni a térdét, hogy újra járhasson, de ahhoz előbb meg kell nyílniuk a gázai határátkelőknek.

Khaled 2006-ban megdöbbenten tapasztalta, hogy a Hamasz nyerte a választásokat. Persze tudta, hogy a Fatah megosztott és gyenge. – A palesztin hatóság gondatlanná vált – mondja. A Hamasznak nem volt köze a nemzeti biztonsági erőkhöz, hiszen a választások után kinevezett hamászos belügyminiszter – a mostani gázai háborúban meghalt – Szaid Szijjam nem törődött a nemzeti gárdával. Ők továbbra is a Fatah-vezető Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz hű elnöki gárdával dolgoztak együtt. A hamászosok – Khaled szerint – akkor kifejezetten a gárda barakkjainak közeléből lőtték ki rakétáikat Izrael felé, hogy az izraeli válaszcsapás a palesztin katonákat találja el.

A 2007-es gázai Hamász-puccskor a Dzsabalíja menekülttáborban lévő központjukban teljesített szolgálatot. Mikor a Hamász rajtuk ütött, nem kaptak parancsot a támadásra az elnöktől. Az egész hihetetlennek tűnt Khalednek. Utólag úgy gondolja, ez volt Abbász legbölcsebb döntése: több ezren haltak volna meg egy esetleges polgárháborúban. – Jasszer Arafat alatt sosem merészelt volna idáig elmenni a Hamasz – teszi hozzá. A tűzharc órákig tartott, bár sokan leadták a fegyvereiket, és leléptek. A Hamász szabad távozást biztosított mindenkinek, aki megszabadult a fegyverétől. Khaled megsérült a harcokban, és a Hamásztól tartva 45 napig bujkált, míg nem „amnesztiát” kapott. – Szerencsére nem ajánlottak munkát – mondja megkönnyebbülten. Viszont a palesztin hatóság, azaz a Fatah továbbra is küldi a fizetését, egy feltétellel: semmiképpen sem állhat munkába.

Azóta régi bajtársai kerülik. Nem hibáztatja őket, csak az életüket féltik. – Itt senki sincs biztonságban – mondja. Szeretné, ha az egységkormányról szóló Fatah-Hamász tárgyalások sikerrel járnának, hiszen ez az egyetlen esély arra, hogy nyugalom legye – véli. Ám azt mondja, semmiképpen sem menne vissza dolgozni egy esetleg közös irányítás alatt álló biztonsági erőhöz. – Nem dolgozom együtt azokkal, akik meg akartak ölni, inkább a családommal maradok – mondja szigorúan.

A régi rendszer hívei, az „ellenzékiek” terrorizálva érzik magukat. Hiába vetem fel, hogy a Fatah uralkodása alatt két Hamász-vezető, Mahmud Zahar és Iszmail Hanija is ült palesztin börtönben, azt mondják, az más volt. – Nem lőttek lábon embereket a nyílt utcán, szabad volt tüntetni a magas árak ellen, és szabadon politizálhattunk az utcán. Ebből ma semmi sem érvényesül – mondja egy neve elhallgatását kérő Fatah-szimpatizáns.

Palesztin fiú egy egységet követelő tüntetésen a ciszjordániai Nábluszban