Nem csak vert, ivott is a püspök

Új vádak merültek fel a volt augsburgi püspök, Walter Mixa ellen.

A Süddeutsche Zeitung című müncheni lap hétfői értesülése szerint legközelebbi munkatársai Mixát azzal gyanúsították, hogy állandó alkoholproblémákkal küszködik, és fiatal papoknak szexuális ajánlatokat tett. A lap szerint ezek a vádak szerepelnek azokban az aktákban is, amelyek alapján XVI. Benedek pápa a püspök felmentése mellett döntött.

A 69 éves volt püspököt korábban azzal vádolták, hogy a hetvenes években, még egyszerű papként, a rábízott fiatalokat a legdurvább módón bántalmazta. A szexuális bűncselekmények elkövetésének gyanúja akkor is felmerült, az ingolstadti államügyészség azonban ezt a vádat bizonyítékok hiányában ejtette.

Mixa a vádak nyomán április végén ajánlotta fel lemondását a pápának, aki azt elfogadta. Az elsősorban katolikus egyházi személyiségeket érintő, több hónapja tartó németországi botrányok sorában a Mixa-ügy váltotta ki a legnagyobb visszhangot. Az ingolstadi államügyészség szerint egyébként a vizsgálat során megerősítést nyert, hogy a volt püspök annak idején ököllel, bottal és nadrágszíjjal ütötte a rá bízott gyerekeket. Az egyik tanú szerint a verés közben az áldozatoknak a többi között azt kiabálta: "Benned lakik a sátán, s most kiűzöm belőled".

Walter Mixa - aki a német katolikus egyház egyik legtekintélyesebb főpapjának számított  - sokáig tagadott, végül azonban beismerte, hogy "elcsattant néhány pofon". Az állítólagos alkoholizmusra és a szexuális visszaélésekre vonatkozó legújabb vádak a Süddeutsche Zeitung szerint már Mixa püspöki idejére vonatkoznak, s az ügyben újabb lavinát indíthatnak el, a németországi katolikus egyház további hitelvesztését eredményezhetik.

Megfigyelők szerint ezt igyekezett megakadályozni Robert Zollitsch freiburgi érsek, a német katolikus püspöki konferencia elnöke, aki a Die Welt című lap hétfői számában közzétett drámai felhívásában a katolikus egyházat sorainak rendezésére, egységre és megbékélésre szólította fel. Hétfőn Würzburgban kétnapos ülést kezdett a katolikus püspöki konferencia vezető szerve, az állandó tanács, amely mindenekelőtt az egyházi személyek által elkövetett szexuális bűncselekmények kezelésének, továbbá az ilyen jellegű bűncselekmények jövőbeni megelőzésének irányelveit dolgozza ki.

Walter Mixa. Kínos a német katolikus egyháznak
Walter Mixa augsburgi püspök. Kínos a német katolikus egyháznak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.