Nem állítják törvény elé a villanyszerelőt terroristának néző brit rendőröket

Nem emelnek vádat az ellen a két brit rendőr ellen, akik a londoni metrómerényletek után iszlamista terroristának néztek és megöltek egy brazil férfit. A villanyszerelőt tévedésből hétszer fejbe lőtték.

Nem indítanak bűnvádi eljárást két brit rendőr ellen, akik a londoni metrómerényletek után tévedésből agyonlőttek egy brazil állampolgárt – közölték ügyészek pénteken az ügy felülvizsgálata után.

A Koronaügyészi Szolgálat egy esküdtszék decemberi döntését bírálta felül, amely megállapította: Jean Charles de Menezes 2005.  július 22-én bekövetkezett halála nem tekinthető jogszerű emberölésnek.

A Londonban élő brazil villanyszerelőt két rohamrendőr hétszer  fejbe lőtte egy metróállomáson. A 27 éves férfit összetévesztették Hussein Omannal, annak a négy iszlamistának az egyikével, aki előző nap sikertelenül próbált meg pokolgépet elhelyezni londoni metrókocsikban.

Az iszlamisták a sikertelen akciókkal a két héttel korábbi véres merényletsorozatot akarták utánozni, amelyben négy öngyilkos merénylő 52 embert ölt meg három metrószerelvényben és egy buszon.

Stephen O'Doherty jogász közölte: a vizsgálat során nem nyújtottak be újabb bizonyítékot, amely megkérdőjelezte volna a Koronaügyészi Szolgálat döntését, hogy ne indítsanak eljárást a rendőrök ellen.

A brazil férfi családja sokáig küzdött azért, hogy indítsanak bűnügyi eljárást az ügyben érintett rendőrök ellen.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.