Nem akarják betiltani a német szélsőjobbot

Nem kezdeményezi a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását az alkotmánybíróságnál a német törvényhozás alsóháza.

A Bundestag csütörtökön nagy többséggel, 326 nem, 211 igen szavazattal, 40 tartózkodó voks mellett elutasította az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) indítványát, amely szorgalmazta, hogy a Bundestag csatlakozzon a törvényhozás felsőházának, a Bundesratnak az NPD betiltását célzó kezdeményezéséhez

A német NPD idegenellenes tüntetése.
A német NPD idegenellenes tüntetése. Most őket akarják kizsuppolni

A szavazást megelőző vitában az SPD szónokai hangsúlyozták: az NPD antidemokratikus, antiszemita, idegenellenes ideológiát hirdet. A konzervatív-liberális koalíció képviselői kiemelték: abban egyetértenek az szociáldemokratákkal, hogy a neonáci pártnak nincs helye a demokráciában, de túl kockázatosnak tartják az alkotmánybírósági eljárást. Kifejtették: a karlsruhei testület előtt nemcsak azt kell bizonyítani, hogy a párt szellemi rokonságban áll a nemzetiszocializmussal, hanem azt is, hogy államellenes tevékenységet folytat. Ennek igazolása azonban kétséges, a bírósági üggyel járó nagy nyilvánosság pedig az NPD felértékelődéséhez vezethet, és a betiltásra irányuló kezdeményezés esetleges kudarca a szélsőjobboldali párt győzelme lenne.

A kormányoldal frakciói is benyújtottak egy indítványt, amelyben leszögezik: véleményük szerint az NPD alkotmányellenes célokat követ, és semmibe veszi a demokratikus alapértékeket. Ugyanakkor nem jogi, hanem politikai eszközökkel kell fellépni ellene. Támogatni kell például a szélsőjobboldali eszmék terjedése ellen küzdő civil szervezeteket, és a szélsőjobboldali szubkultúrából "kiszálló", a neonáci eszméknek hátat fordító fiatalok társadalmi beilleszkedését elősegítő programokat. Ezt az indítványt végül 318 igen és 259 nem szavazattal el is fogadta a Bundestag.

Ötven éve megy a műsor

Az ellenzéki többségű Bundesrat tavaly év végén döntött arról, hogy az NPD betiltását kéri az alkotmánybíróságtól. A szövetségi kormány az idén márciusban úgy határozott, hogy nem csatlakozik a kezdeményezéshez, de minden segítséget megad hozzá. Az 1964-ben alapított párt betiltásáról szinte fennállása óta vitatkoznak, és egyszer már meg is próbálkoztak vele. A kormány és a törvényhozás 2003-ban közösen benyújtott indítványát azonban az alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva elutasította.

A betiltás kérdése 2011 végén került elő ismét, amikor közvetlen kapcsolatot mutattak ki a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű neonáci terrorista sejt és NPD-tisztségviselők között. Az NPD a legutóbbi, 2009-es országos parlamenti választáson a szavazatok 1,5 százalékát szerezte meg. Elsősorban Németország keleti részén, a volt NDK területén népszerű, ott két tartományban helyi törvényhozási képviselettel is rendelkezik.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.