Nem adnak kedvezményt a svédek a Gripenre

Megakadtak a cseh-svéd tárgyalások tizennégy Gripen vadászgép bérleti szerződésének meghosszabbításáról – tudatta a Právo cseh napilap annak kapcsán, hogy a prágai kormány áttekintette a cseh légtérvédelem megoldásának lehetőségeit.

A jelenlegi egyezség 2014 végéig érvényes. Addig a prágai védelmi tárca évente kétmilliárd koronás (hozzávetőleg huszonegymilliárd forint) díjat fizet értük, 2015-től azonban csökkenteni szeretné ezt az összeget.

Azt is szorgalmazzák, hogy a svédek ellentételezésként béreljenek vagy vásároljanak cseh gyártmányú, L-159-es típusú, könnyű harci és kiképző repülőgépeket. A gyártók azonban csak minimális árengedményre hajlandók. Azt feltételezik, hogy a cseh kormány végül enged a követeléseiből, mert nincs pénze új tender kiírására.

Ráadásul, ha más típusú katonai repülőgépet választanának, akkor a pilóták átképzése legalább egymilliárd koronába (10,5 milliárd Ft) kerülne.

Cseh lapok úgy tudják: a titkos napirendi pont megvitatása során szóba került most az a lehetőség is, hogy esetleg a NATO valamelyik tagországát kérnék fel a cseh légtér védelmére, s ezért fizetnének díjat. Új tender kiírásáról is tárgyaltak. Végül olyan döntés született, hogy a védelmi tárca képviselői még egyszer tárgyalóasztalhoz ülnek a svédekkel.

Több cseh ellenzéki politikus szerint főleg a jelenlegi válságos helyzetben sokkal ésszerűbb lenne, ha az uniós tagországok, vagy pedig a visegrádi négy állam légvédelmét közösen oldanák meg, mire Karel Schwarzenberg külügyminiszter ugyancsak a Právóban kifejtette: ilyen megoldásra még nem érett meg az idő, mert jelenleg a legtöbb érintett államban a saját, korszerű légvédelem fenntartását a szuverenitás fontos részeként értelmezik.

Molnár Tibor őrnagy, Gripen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.