Nem adja ki a Vatikán a pedofíliával megvádolt érseket

Elutasította a Vatikán a lengyel államügyészségnek azt a kérését, hogy a Szentszék adja ki a lengyel hatóságoknak a pedofíliával gyanúsított Josef Wesolowski lengyel érseket, a Dominikai Köztársaságba akkreditált volt pápai nunciust.

A Vatikán tavaly augusztusban hívta vissza Wesolowskit a Dominikai Köztársaságból, mert a helyi média pedofíliával vádolta meg, és amíg tart a nyomozás, a Szentszék felmentette minden feladata alól.

A varsói ügyészség szóvivője szerda este azt mondta a TVN24 televízióban, hogy a Vatikán december végén küldte el válaszát a varsói kérvényre. A Szentszék arra hivatkozva utasította el a lengyel kiadatási kérelmet, hogy az érsek vatikáni állampolgár, és pápai nunciusként diplomáciai mentességet élvez. A Vatikán egyúttal közölte, hogy saját vizsgálatot indít Wesolowski ügyében.

A lengyel érsek ellen a Dominikai Köztársaságban is nyomoznak, szeptemberben a helyi hatóságok nemzetközi elfogatóparancs kiadását kezdeményezték. Dominikai sajtójelentések szerint a 65 éves pap állítólag fiúknak fizetett szexuális együttlétekért.

A Wesolowski elleni vatikáni eljárást a Hittani Kongregáció folytatja. A pedofíliáért kiszabható legsúlyosabb egyházi büntetés a papságból való kizárás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.