Nem a színvonal csökkentése fogja eladni a nyomtatott sajtót
Miközben a nyomtatott sajtó a világ minden táján az érdeklődés meg a példányszám (és így a bevételek) apadásával küzd, brit földön minden korábbinál jobban megy egy hetilapnak. A The Economistról van szó, amelynek példányszáma az utóbbi tíz évben 100 százalékkal emelkedett. A hírmagazin 1,4 millió vásárlóhoz, illetve előfizetőhöz jut el hetente.
Ez kiáltó ellentétben áll a német sajtó siralmas helyzetével: friss adatok szerint 2009 utolsó negyedévében az országos napilapok közül egyedül a berlini Die Tageszeitung (taz) tudta növelni példányszámát, szerény 0,2 százalékkal. Eközben a Bild 4,8, a Handelsblatt 4,6, a Die Welt 3,7, a Süddeutsche Zeitung 2,2, a Frankfurter Allgemeine pedig 0,8 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. (2001-ben az utóbbi napilap példányszáma még 600 ezer körül volt – tavaly már csak 370 ezret mutatott ki az illetékes hivatal.) A németországi tendencia szinte minden európai ország sajtótermékeire érvényes.
Sok sajtópiaci elemzőt meglep, hogy éppen egy 166 éve alapított angol hetilap vált a meggyötört sajtó reménysugarává - egyben bizonyítékává annak, hogy a nyomdából kikerülő sajtótermékek fölvehetik a versenyt az internettel, hogy a minőség diadalmaskodik, legyen szó papíralapú újságról vagy weboldalról – írta a Der Spiegel. A német vetélytárs szerint manapság minden rivális - az amerikai Time-tól és Newsweektől a Focusig vagy a Far Eastern Economic Review-ig - egy kicsit Economist akar lenni: okos, humoros, cool. Mintha egy gombnyomással le lehetne másolni a brit példakép több évtizedes módszerét.
A The Economist külső megjelenése finoman szólva is igénytelen - annál fajsúlyosabb a tartalom. A címmel ellentétben a hetilap nem csak gazdasággal foglalkozik: ugyanolyan alaposan elemzi a Vazirisztánból kiinduló terrorveszélyt és az iráni mollák hatalmának erózióját, mint a monogám préripockok tenyésztésében elért sikereket vagy az európai és ázsiai telefonálók szokásaiban kimutatható különbségeket. A cikkek nyelve sokszor meglehetősen száraz - ám aki keresztülrágja magát rajtuk, az valahol hősnek érezheti magát.
Az angol nyelv a világ minden táján olvashatóvá teszi a brit hetilapot. Különösen szembeötlő az Egyesült Államokban növekvő népszerűsége. A kinyomtatott példányok 57 százaléka az USA-ban talál gazdára, míg a brit szigeteken csupán 13 százalék kel el. A többi európai ország a példányszám 17 százalékát veszi föl. A kiadó következő célja, hogy drasztikusan emelje az Indiában eladott példányok számát.
John Micklethwait főszerkesztő szerint a minőségi újságírást igénylő piac ma sokkal nagyobb, mint gondolják azok, akik az utóbbi években a színvonal leszállításában keresték a kiutat a nyomtatott sajtó válságából. A hetilap a könnyen emészthető junk-food helyett olyan "kosztot" kínál a közönségnek, amelyet alaposan meg kell rágni. "Olvasóink nem azért tisztelnek bennünket, mert a szájuk íze szerint írunk, hanem azért, mert szellemi kihívást jelentünk a számukra" - állítja Brooke Unger, a The Economist berlini irodájának vezetője. Ehhez hozzátartozik merész gondolatok és egyértelmű álláspontok képviselete, nem félve attól, hogy nem mindig az újságnak van igaza.
Ezt a felfogást erősíti meg Micklethwait is, aki szerint ha addig várunk, amíg teljesen biztosak lehetünk a dolgunkban, akkor már senkit nem tudunk meglepni. Szeretném, ha a gyakrabban mernénk melléfogni. Reszketve ülni a kerítésen és határozatlanul tekintgetni jobbra és balra, nos, ez kockázatosabb dolog, mint ugrani és időnként pofára esni – teszi hozzá. A főszerkesztő ezt annál könnyebben mondhatja, mert lapja nem a könnyedén odavetett állításokról híres, hanem a szorgos utánjárásról, oknyomozásról és tényekre támaszkodó érvelésről. Öndefiníciója szerint a The Economist olyan sajtótermék, amely időnként radikális véleményt fogalmaz meg, ám alázattal közelít a tényekhez.
Ezzel együtt a magazin több fordulatot hajtott végre az utóbbi években. Például előbb támogatta a Bush-kormányt és annak iraki háborúját, majd ellene fordult. A légkör fölmelegedésétől érzett aggályokat először hisztériának nevezte, ám idővel jogosnak minősítette. A londoni hetilapnak nem ártott a jelenlegi válság sem, amely a tőkés gazdálkodás alapvető eszméit kérdőjelezte meg. Pedig a The Economist a liberális piacgazdaság harci orgánumának számít. Igaz, az elsők között volt, akik már 2005-ben figyelmeztettek arra a veszélyre, amelyet az ingatlanpiaci buborék jelenthet a világgazdaságra.
Hogy az efféle pálfordulások nem ásták alá a hetilap szavahihetőségét, az talán azzal függ össze, hogy a szerkesztőség nem veszi magát túl komolyan. A The Economist éppoly szívesen gúnyolódik másokon, mint saját magán; ítélkezik, de nem önfejű. Nyolcvan újságírójának egy része, köztük a főszerkesztő is, Oxfordban végzett, többnyire a Magdalen College-ban. A hírmagazin azt valósítja meg, amit ott tanítanak: olyan vitakultúrát, amelyben a résztvevők elegáns iróniával vívnak, s amelyben a fontoskodás csupán hiányzó szellemi ragyogásról árulkodik.
