„Nem zárható ki, hogy a Görögország kibotlik az euróövezetből”

Teljes mértében kizárta pénteken tett nyilatkozatában a kudarc lehetőségét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Görögországgal folytatott tárgyalásokon.
"Ez nem a megosztottság, hanem az egység ideje" - jelentette ki a luxemburgi politikus, emlékeztetve arra, hogy ő maga személyesen és a bizottság is igyekszik segíteni, de a brüsszeli testület nem főszereplője a történetnek; minden szükséges döntést az eurózóna tagállamainak, és pénzügyminisztereiknek kell meghozniuk az eurócsoport tanácskozásainak keretein belül.

A Juncker és Ciprasz egyeztetései előtt tartott rövid sajtótájékoztatón a görög kormányfő derűlátó volt, mint mondta, azért, mert tudja, hogy Görögország barátaival, elkötelezett európaiakkal tárgyal. "Bízom abban, hogy megvan a politikai akarat, és ha az megvan, akkor minden lehetséges" - hangoztatta Alekszisz Ciprasz.

Nem görög, hanem európai probléma van

Ciprasz a Junckerrel való találkozó előtt, reggel Martin Schulzcal, az Európai Parlament német, szociáldemokrata elnökével is tárgyalt, s kijelentette, hogy a rövid távú problémák és a kompromisszumkeresés után most már itt az ideje a jövőről beszélni. "Ahol a fiatalok 60 százaléka munkanélküli, ott nincs jövő" - húzta alá Ciprasz, örömét fejezve ki, hogy szerinte végre arról lehet beszélni, ami a probléma lényege, a jövőre vonatkozó növekedési tervekről és az ahhoz szükséges lépésekről. A radikális baloldali görög kormányfő elfogadhatatlannak nevezte a jelenlegi görögországi helyzetet, az ifjúsági munkanélküliséget, és a "humanitárius válságot, amelyet az elmúlt évek recessziós politikája okozott".

A többi tagállammal való esetleges súrlódásokról Ciprasz megjegyezte: nincs görög probléma, európai probléma van, és mivel kormánya európapárti, minden nézeteltérést rendezni fognak.

6 milliárd euróval az ifjúsági munkanélküliség ellen

Martin Schulz, az EP német, szociáldemokrata elnöke hangsúlyozta, hogy Athénnak nem az EP-vel kell megoldást találnia, hanem az eurózóna többi tagállamával és a hitelező intézményekkel, a görög miniszterelnökkel pedig alapvetően a görög mentőcsomag és a hozzá kapcsolódó reformprogram négy hónapos meghosszabbítása utáni teendőkről beszéltek elsősorban.

Schulz emlékeztetett, hogy az unió hétéves keretköltségvetésében 6 milliárd euró áll rendelkezésre kifejezetten az ifjúsági munkanélküliség csökkentésére, az EP pedig azt szorgalmazta, hogy ezt a pénzt a ciklus minél korábbi szakaszában fel lehessen használni.

Schulz tudatta azt is, kapcsolatban maradnak mind az Európai Bizottsággal, mind Athénnal annak érdekében, hogy a görögországi "szociális dráma" megoldására növekedési tervet lehessen kidolgozni külön Görögország számára.

Berlin nem derűlátó

A német pénzügyminiszter szerint nem zárható ki a "Graccident", vagyis az, hogy Görögország "kibotlik" az euróövezetből, maradási szándéka ellenére távozásra kényszerül a valutaunióból.

Wolfgang Schäuble az ORF osztrák közszolgálati televízióban csütörtök este sugárzott interjúban azt mondta, osztrák kollegájával, Hans-Jörg Schellinggel együtt úgy véli, előfordulhat, hogy a görög euróövezeti tagság kényszerűségből, nem tervezett módon megszűnik. "Görögországé a felelősség és a lehetőség annak eldöntésére, hogy mi történjék, és jelenleg nemigen tudjuk, hogy az illetékesek mit is csinálnak Görögországban, ezért nem lehet kizárni" azt a forgatókönyvet, hogy Görögország kisodródik az euróövezetből - idézte pénteken számos német hírportál Wolfgang Schäublét, aki eddig rendre kiállt az övezet egysége, a görög tagság megtartása mellett.

Athén csak akkor kaphat további pénzügyi támogatást, ha betartja a hitelezőkkel kötött megállapodásokat - hangsúlyozta a német pénzügyminiszter. "Európa továbbra is készen áll Görögország támogatására, de Görögországnak engednie kell, hogy segítsenek neki" - mondta Schäuble.

A gondokat nem lehet megoldani azzal, hogy "bűnbaknak teszünk meg másokat" - mondta a német pénzügyminiszter, utalva az Athén és Berlin közötti feszültségekre.

A görög kormány az utóbbi napokban ismét elővette azt a követelést, hogy Németország fizessen jóvátételt a második világháborús náci megszállás miatt, a pénzügyminisztérium pedig panaszt tett a német külügyminisztériumnál, amiért Wolfgang Schäuble állítólag sértő megjegyzést tett nyilvánosan Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszterre. Schäuble csütörtökön visszautasította az athéni vádat, kijelentette, hogy nem sértette meg kollégáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.