Nem tetszett, amit írt, kivégezte az újságírót az Iszlám Állam

Ruqia Hassant hónapokkal ezelőtt ölhették meg, ám halálhírét csak most hozták nyilvánosságra.

A 30 éves, szír Ruqia Hassan az Iszlám Állam fellegvárának számító Rakka hétköznapjairól írt Nisan Ibrahim álnéven. Az aleppói egyetem filozófia szakán tanult, majd csatlakozott Bassár el-Aszad szíriai elnökellenzékéhez, amikor kitört a polgárháború.

Miután az Iszlám Állam megszállta Rakkát, nem volt hajlandó elhagyni a várost. Továbbra is írt, a közösségi médián keresztül beszámolt a légicsapásokról és a Rakkában rekedt civilekről.

A szélsőséges szunnita szervezet megfigyelés alatt tartotta, augusztusban aztán elfogták. Azzal vádolták, hogy kapcsolatban áll a Szabad Szíriai Hadsereggel – írja a Guardian.

Utolsó bejegyzését most, januárban osztotta meg Abu Mohammed, az IS-ellenes Rakkát csöndben kiirtják (RBSS) nevű csoportalapítója. „Itt vagyok Rakkában. Halálos fenyegetést kaptam, és majd amikor az Iszlám Állam elfog, és megöl engem, az rendben lesz. Ők levágják a fejem, ám az én méltóságom többet ér, mint hogy elviseljem az IS megaláztatását” – írta utolsó Facebook-posztjában a 30 éves szír nő, akinek oldala máig elérhető, nem törölték.

Polgárjogi aktivisták szerint az Iszlám Állam a korábbi bejegyzéseiből próbál információkat szerezni arra vonatkozólag, kikkel állt kapcsolatban Ruqia Hassan Rakkában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.