Nem terrorista, hanem katona végzett az amerikai tábornokkal

Afgán kormányzati források szerint az amerikai dandártábornokot kedden meggyilkoló „terrorista" három évig az afgán hadseregben szolgált.
Az afgán védelmi egyetemen elkövetett merényletet követően a védelmi minisztérium „katonai egyenruhát viselő terroristának" nevezte a fegyverest, ám a Reuters birtokába jutott információk szerint az afgán hadsereg egyik alacsony beosztású katonája volt, és a Pakisztánnal határos Paktika tartományból – a tálibok egyik fő központjából – származott. A Rafilluahnak nevezett férfit a helyszínen lelőtték.

„Egyelőre még vizsgáljuk, hogy mi volt az elkövető indítéka, de az biztos, hogy a fegyveres nem egy terrorista volt, hanem katona" – idézi a hírügynökség a védelmi minisztérium munkatársának szavait.

A keddi támadásban tucatnyian megsérültek, Harold Greene dandártábornok pedig életét vesztette. Greene ezzel a legmagasabb rangú amerikai katonatiszt, aki külföldi szolgálatban életét vesztett. A mostanihoz hasonló „belső" támadások két éve igen gyakoriak voltak, ám most is előfordul, hogy afgán katonák merényletet hajtanak végre.

A fejlemények azért is igen nyugtalanítóak, mert a nemzetközi csapatok 2014 decemberében kivonulnak Afganisztánból. Jelenleg a teljes kivonulásra készülnek, az, hogy marad-e egy kb. tízezer fős, az afgán haderőt segítő csapat az országban, attól függ, hogy az elnökválasztás nyertese aláírja-e az erről szóló Kétoldalú Biztonsági Megállapodást. Akárhogy is alakulnak a dolgok, szakértők szerint az afgán haderő jelenleg nem elég felkészült ahhoz, hogy szembenézzen a tálibokkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.