Nem tárgyalnak az elrabolt diáklányokról

Szombaton egy párizsi konferencián totális háborút hirdettek a nigériai szélsőséges iszlamista terrorszervezet, a Boko Haram ellen.
A konferenciát a közép- és nyugat-afrikai érdekeltségeit féltő Franciaország elnöke, Francois Hollande hívta össze. Rajta és Goodluck Jonathan nigériai elnökön kívül elment rá a csádi, a kameruni és a benini államfő, illetve az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Európai Unió képviselői is. A cél az együttműködés kialakítása volt, és a konferencián el is fogadtak egy regionális akciótervet, amely közös határjárőrökről, hírszerzési információk egymásnak t9örténő átadásáról szól, és nem zárja ki azt sem, hogy a jövőben francia katonai egységek is beszállnak a Boko Haram elleni műveletekbe.

Idriss Deby csádi elnök a konferencián azt mondta, az érintett országok frontálisan fognak leszámolni a Boko Harammal, amely ellen „totális háborút" vívnak.

A szélsőséges iszlamisták április 14-én raboltak el 276 muzulmán és keresztény diáklányt az északkeleti szövetségi állam, Borno egyik leányiskolájából. Közülük mintegy százat a héten lefilmeztek, a videót pedig nyilvánosságra hozták. A Boko Haram szeretné fogságban lévő szélsőségesekre váltani a diáklányokat, de Jonathan szerint Nigéria erről nem fog tárgyalásokba bocsátkozni. Pénteken úgy volt, hogy az elnök ellátogat az emberrablási akció helyszínére, Chibokba, de ezt biztonsági kockázatok miatt végül nem tette meg, helyette Párizsba utazott. A Boko Haram főparancsnokának, Abdulbakar Shekaunak a korábbi fenyegetése szerint a diáklányokat a piacon adják el. (Ezt a fenyegetést már korábban beváltották. A lányok között volt, akit rákényszerítettek, hogy feleségül menjen a Boko Haram valamelyik tagjához,. A vőlegényeknek 12 dollárt kellett fizetniük egy-egy aráért.)

A Boko Haramot 2002-ben alapították. Azóta a szervezethez köthető erőszaknak, a merényleteknek és a támadásoknak több mint tízezer halálos áldozata volt. A harc különösen az alapító főparancsnok, Mohammed Yusuf 2009-es elfogása és hadsereg általi kivégzése után fajult el. A Boko Haram az iszlám törvénykezésen, a saríán nyugvó államot akar létrehozni. A neve szó szerint azt jelenti, hogy a nyugati oktatás tiltott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.