Nem robbantották fel az ukrán elnök csokijait

Bombariadó miatt kivonultak csütörtökön Kijevben a biztonsági erők a Petro Porosenko ukrán elnök tulajdonában lévő Roshen csokoládégyár négy márkaüzletéhez és valamennyi édességárusító pontjához, de végül nem találtak robbanószerkezetet.
A 112.ua ukrán televízió értesülése szerint az ukrán állami katasztrófaszolgálat elektronikus üzenetet kapott a kora reggeli órákban, amelyben az állt, hogy "nagy erejű robbanás lesz a Roshen vállalat minden árusító pontján, valamint központi hivatali épületében". A hatóságok sorban ellenőriznek minden Roshen-csokoládékat árusító helyet az ukrán fővárosban, a katasztrófaelhárítás szakemberei pedig mindaddig a helyszíneken maradnak, amíg meg nem győződnek arról, hogy az adott helyszínen semmi sem fenyegeti az ott tartózkodó emberek életét - közölte Szvitlana Szvodolaha, a szolgálat szóvivője a tévé műsorában.

A szóvivő hozzátette, hogy a fenyegetett üzletekbe és árusítóhelyekre már kiküldték a nyomozócsoportokat bombakereső kutyákkal és műszerekkel.

Kora délutánra befejezték az összes üzlet, valamint az irodaépület átvizsgálását, és sehol sem találtak robbanószerkezetet - közölte később a kijevi rendőrség sajtóosztálya.

A Roshen vállalat már nem először kapott hasonló fenyegetést, és eddig valamennyi hamisnak bizonyult. Az országban sokan nehezményezik, hogy Porosenko még mindig nem adta el az édességipari konszernt, amire több mint két évvel ezelőtti hivatalba lépésekor ígértet tett.

Április elején ismertté vált, hogy Porosenko neve is szerepel az offshore cégekről és tulajdonosaikról a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodából kiszivárgott listán, ami súlyos presztízsveszteséget okozott az elnöknek. Porosenko magyarázata szerint éppen azért kellett offshore vállalatokat alapítania, hogy a tulajdonában lévő Roshen édesipari vállalatot eladja. Cáfolta, hogy ezen cégeket adófizetés elkerülésére használta volna. Állítása szerint csakis azért jöttek létre, hogy a Roshen irányítását a Rothschild banknak átadhassa, amely vevőt keres a vállalatra. Utóbbi cégcsoport ezt utóbb meg is erősítette, hangsúlyozva, hogy az ukrán elnökkel a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő tartalmú szerződést kötöttek, az államfő már nem vesz rész a Rochen cég irányításában.

A Forbes-Ukrajina című újság március végén megjelent számában Porosenkót a hatodik helyre tette a leggazdagabb ukránok legfrissebb listáján. A lap szerint az elnök vagyona egy év alatt 100 millió dollárral nőtt, elérve a 858 millió dollárt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.