Nem repülnek a tragédia után a román rohammentők

A román polgári légügyi hatóság felfüggesztette a rohammentő szolgálat (SMURD) helikoptereinek repülését, amíg ki nem derítik, mi okozta a hétfői balesetet, amelyben négyen vesztették életüket.
A SMURD helikoptere hétfőn délután hajtott végre kényszerleszállást a Fekete-tenger szomszédságában, a Mamaia üdülőváros mellett található Siutghiol-tavon. A helikopteren négyen utaztak: a pilóta és a másodpilóta mellett egy orvosnő és egy asszisztensnő.

Szemtanúk szerint a legénység a jármű becsapódása előtt a vízbe ugrott, ennek ellenére egyikük életét sem sikerült megmenteni. Mint utóbb kiderült, hárman élhették túl a becsapódást, a másodpilótát ugyanis az ülésében, bekötve találták meg hat méterrel a felszín alatt.

Elsőként a hideg miatt eszméletét vesztett orvost találták meg, de ő is fél órát töltött a mindössze 2 Celsius fokos vízben. Háromnegyed órás küzdelem után sikerült újjáéleszteni, de pár órával később meghalt a kórházban. Társai holttestét csak több órával később, az ápolóét 12 órával a baleset bekövetkezte után hozták felszínre.

A mentést késleltette, hogy a helyszínre érkezett első különítmény kénytelen volt evezni az áldozatokig, a csónak motorja ugyanis nem indult. Utólag kiderült az is, hogy a tavon van a bázisa egy vízimentő-alakulatnak, amelyet azonban senki nem értesített, pedig ők érhették volna el az áldozatokat a legrövidebb idő alatt.

Az eset kísértetiesen hasonlít a január végén, az Erdélyi Szigethegységben történt mentőrepülő-szerencsétlenséghez. A hatóságok akkor is elégtelenre vizsgáztak intézményi koordinációból, ami egy orvostanhallgató és a pilóta életébe került: megfagytak, mire a mentőalakulatok a helyszínre értek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.