Nem örül Putyin döntésének Szerbia

Rossz hírnek nevezte a Déli áramlat gázvezeték építésének leállítását Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, de hozzátette, hogy Szerbia végig kitartott a projekt mellett, továbbá semmilyen módon nem járult hozzá az orosz döntéshez.
A szerb miniszterelnök izraeli hivatalos látogatásán, Jeruzsálemben nyilatkozott a szerbiai közszolgálati televíziónak, miután a világsajtó közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentését, amely szerint Moszkva a jelenlegi körülmények között, az Európai Unió ellenkezése miatt nem tudja megkezdeni a Déli áramlat építését.

Vucic kiemelte: nem örül Putyin döntésének. Hangsúlyozta, hogy Szerbiának nincs köze ehhez a döntéshez. Most az Európa-barát és oroszbarát felek mutogathatnak egymásra, hogy ki miért hibás, de Szerbia semmilyen módon nem vétkes - fogalmazott a szerb kormányfő.

Hozzáfűzte, hogy Szerbia több mint hét évet áldozott a Déli áramlat gázvezeték projektjére, és kitartott mellette akkor is, amikor nagy nyomást gyakoroltak miatta az országra.

Vucic azt is hangsúlyozta: Szerbia lakosainak nem kell aggódniuk a gázellátás miatt sem idén, sem jövőre, jóllehet a Déli áramlat nagyobb energiabiztonságot jelentene az országnak.

A Déli áramlat szerbiai szakaszának megépítéséről szóló megállapodást júliusban írták alá. A megállapodás értelmében a 421 kilométeres szerbiai szakasz építése az év végéig elkezdődött volna. A szerb miniszterelnök korábbi becslése szerint a projektben részt vevő vállalatok bevétele elérhette volna a 350 millió eurót is, illetve a több évig tartó munkálatok során 25 ezer embert alkalmaztak volna közvetlenül, közvetetten pedig akár 100 ezer ember is munkához juthatott volna a projektnek köszönhetően.

Ön szerint Magyarországnak jót tesz a Déli Áramlat leállítása? Itt szavazhat!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.